Magyar Lovaskultúra
Az ősi magyar ló nyomában című írásunkban már hírül adtuk, hogy Dr. Bodó Imre belefogott a székely ló visszatenyésztési programba. A székely ló, mint fajta nem létezik, sem hivatalosan, sem gyakorlatilag. Eleinte katonai, majd - nem biztos, hogy jól értelmezett - gazdasági szempontok miatt régóta nagy testű, lipicai, rosszabb esetben angol telivér lovakkal keresztezték őket.
Ilymódon a székely ló genetikai állománya nem veszett ki, hanem elkeveredett. Az ősi típus azonban ki-ki ütközik egyes egyedeken, s itt-ott látni még apró, a huculnál karcsúbb bozontos kis lovakat. A visszatenyésztési program ezekre alapul, összeválogatásuk, s szaporításuk azonban nehéz föladat.
2013 júliusában pár napot együtt töltöttünk Bodó Imrével, ellátogattunk a Székely Vágtára is, de elsősorban a kisló kutatás volt a cél. Erről számolunk be a jobb oldali hasábban.
2013 július
Erdélyi kirándulás: A székely ló visszatenyésztése
A Kászon egy kicsiny patak, mely a történelmi magyar határ közelében, festői völgyben csordogál. A völgyben fekvő apró falvakat székelyek lakják. Errefelé a lótartás nem úri kiváltság. A környéken, egész Kézdivásárhelyig az utakon több a lovas szekér, mint a gépjármű. A lovakat fahordásra, szénagyűjtésre használják elsősorban. Lóval való szántást nem látni errefelé, de nem is igen van mit szántani. A szénát viszont nem bálázzák, egész Erdélyben mindenütt boglyákat látunk. A boglya rakásnak viszont megvan a maga fortélya, ami vidékenként változik. Elsősorban aszerint, hogy behordják-e a szénát, vagy kint marad a mezőn télire. Ahol behordják, ott nem vernek karót a közepébe, s oldalról sincs megtámasztva. A behordásnak is több módja van. Van, hogy szekérre hányják, van hogy a talpfákra rakott boglyát bevontatják lóval.
Ezekhez a munkákhoz látszólag alkalmasabbak a nagyobb testű, vagy éppenséggel hidegvérűvel keresztezett, sodrott lovak. Az általunk keresett apró lovakat csak afféle "szemet lovak"-nak nevezik, mégis, akinek van ilyen, az mind nagyon szereti őket.
Tenyészteni azonban nemigen akarják, a csikónak nemigen lenne keletje. Hogy egyáltalán fönnmaradt még néhány példány, az talán csak annak köszönhető, hogy a használatban éppen nem lévő lovakat tavasztól őszig kicsapják a havasra, s ott nemigen lehet ellenőrzini, hogy milyen kalandokba bocsátkoznak a kancák. Igaz, csődört tilos kiengedni, de ezt a szabályt nem mindegyik csődör ismeri. Aztán azt se tudni, mikor serdül fel valamelyik csődörcsikó annyira, hogy randevúzni kezdjen. Így aztán akad még "havasról kapott" csikó.
Sajnálatos módon azonban a jártunkban keltünkben látott kisebb méretű lovak többsége sodrott, némelyik pedig hucul jelleget mutat.
A lent töltött pár nap alatt nem is sikerült új példányt fölfedezni.
A jobb oldali képen látható várandós kis szürke kanca viszont már a projekt első ígérete. Bodó Imrének sikerült alkalmas fedezőmént találnia, s jövőre remélhetőleg meglesz a gyarapodás.
Ismerősök segítségével eljutottunk néhány helyre, ahol úgymond apróbb lovak voltak. Volt, amelyik megmérve nem bizonyult aprónak, s volt, mint a bal oldali képen látható kanca, amelyik méretben megfelelő lett volna, de erős hucul jelleget mutatott.
Angyal, az első vemhes székely kanca
A keresgélés tehát folytatódik, és óhatatlanul szükség lesz anyagi támogatásra. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a kancákat meg lehet hagyni eredeti tulajdonosuknál, csak a fedeztetésüket kell megoldani. Ez azonban egyelőre nem működik, a gazdák nem bíznak a dolgoban. Ezért a kancákat föl kell majd vásárolni. A tartásukra azonban talán már akad vállalkozó.
Boglyavontatás
Nemrég kaptuk a hírt, hogy a Bodó Imre által alapított Mereklye Egyesület tenyésztési programja elkezdett termőre fordulni: megszületett az első célzott tenyésztésből származó csikó, aki egyébként zsenge kora ellenére már "fönn van a facebook-on" is, a Székely ló facebook oldal ugyanis gyűjti a még föllelhető példányokat, s a régi képeket. Engem mindenesetre a kép arról győz meg, hogy érdemes a visszatenyésztéssel próbálkozni.