Magyar Lovaskultúra


2012-01-28

A természetes lovaglás és az etológia

2. rész

 

Az első részben igyekeztünk megmutatni, hogy a dominancia kizárólag a táplálékhoz (étel és víz) illetve a párzáshoz való hozzájutással kapcsolatos fogalom, és nem azonos a leader szereppel, ami a ménes irányítását, mozgásának meghatározását jelenti.

 

A dominancia és a leadership megkülönböztetése nem csupán a tudomány néha talán túlzásba is vitt fogalommeghatározási kényszeréből adódik, hanem konkrét, a lovaglás gyakorlata szempontjából is jelentősége van. A dominancia sorrend kialakulása ugyanis minden esetben erőszakos magatartás során valósul meg - még ha ez nem is föltétlenül jelent fizikai erőszakot. Rúgásra és harapásra nem minden esetben kerül sor, gyakran elég az ezzel való fenyegetőzés (ráfarolás, láblendítés, fogak kimutatása, fülek sunyítása stb.)

Ezzel szemben  a leader funkció sohasem jár semmiféle erőszakkal, még jelzésszerűvel sem. Igaz, vannak átmeneti formák, pl. amikor vad ménesben a csődör összetereli a háremét.  Ebben a mozgás irányításáról is szó van, de arról is, hogy az elcsellengő kancákat ne tudja más csődör esetleg elszakítani. Az ilyen magatarásformákban tehát keveredhet a két jelenség. Ettől eltekintve, amikor egy ménes elindul az ivóhelyre, vagy amikor a kanca a csikóját terelgeti, soha nem figyelhetünk meg semmilyen aggresszív megnyilvánulást.

A fentiekből következik hogy a természetes lovas nem jár el következetesen, ha a módszerét domináns szerepre alapozza. De ebből még nem derül ki, hogy a vezető (leader) szerepet hogyan tudja megszerezni. Általánosságban szoktak olyasmit mondani, hogy a leader mindig tapasztalt, és határozott egyed, akit a többiek tisztelnek, mert általában helyesen ítéli meg a dolgokat. Ez azonban nagyon antropomorf, emberi észjárásra alapuló megközelítés, annak ellenére, hogy a határozottság csakugyan nélkülözhetetlen feltétele a ló irányításának.

 

Etológiai szakcikkek között olyanokra is bukkanhatunk, amelyek az eddigi elképzelésinket teljesen más megvilágításba helyezik. Nemcsak a dominancia és leadership különbségére mutatnak rá, hanem arra is, hogy a lovas könyvekben és honlapokon közhelyszerűen emlegetett vezérkanca szerep valójában nem létezik. Félvadon élő Przewalski lovakon végzett megfigyelések azt igazolták, hogy a ménes mozgását nem egy vezér egyed irányítja, hanem a vonulásokat közös döntéshozatali folyamat előzi meg. Ebben a folyamatban bármely egyed lehet kezdeményező, akár egyszerre több is, viszont a csapat nem szükségszerűen fogadja el a kezdeményezést. A döntés valószínűleg nem attól függ, hogy ki a kezdeményező, hanem attól, hogy az ellentétes motivációkat a csapat föl tudja-e oldani. A kezdeményező nem okvetlenül azonos azzal, aki elsőnek indul el, és előfordul, hogy az elsőnek induló egyed visszatér a többiekhez, mert nem követik.

Bizonyára még sok mindent nem is tudunk ezekről a döntéseket megelőző kommunikációs folyamatokról. Azonban az eddig megszerzett ismeretek is nagyon nagy haszonnal járnak a lovas- és lókiképzés szempontjából. Messzemenően visszaigazolják a természetes lókiképzés egyik alapgondolatát, miszerint nem engedelmes, hanem együttműködő lovat szeretnénk. (Lásd: Amikor valami nem működik..., illetve Az engedetlen ló  című írásainkat.)

 

Ellenvetésként azt mondhatnák, hogy akkor  örökké egyezkedni kell a lóval. Ha nincs egyértelmű rangsor, akkor sose tudhatjuk, mi fog történni. Végül is senki sem azért ül lóra, hogy egyezkednie kelljen, hanem... (Hanem miért is? Erről egy külön cikket kellene írni) ...hanem mondjuk azért, hogy egy általa választott útvonalon, általa választott jármódban és sebességgel végighaladjon. Ha ebbe a ló is beleszólhat, akkor a siker erősen bizonytalan.

 

Van ugyan ebben az okfejtésben némi igazság. Mert például a modern lovas versenysport követelményei nemigen engedik meg hogy ló és lovas között kollektív döntéshozatal eredménye szabja meg a történéseket. És be kell látnunk, hogy ilyesminek semmilyen harci körülmények közt sem lehetett helye. (Amikor annak idején bevonultunk a seregbe, a laktanya udvarán egy tábla fogadott bennünket: "A parancs kötelező, bírálata tilos!" Mint született antikatona, rögtön okoskodni kezdtem magamban, vajon jó-e ez így?)

De az, hogy nem engedelmes, hanem együttműködő lovat szeretnénk, nem jelenti azt, hogy lemondunk az irányításról. Sőt, különös módon, minél kevesebb merev elvárásunk van a lóval szemben, annál nagyobb mértékben tudunk természetes együttműködési hajlandóságára alapozni.

Világítsuk meg ezt egy konkrét helyzettel: a mezőről, nyílt területről betérünk lovunkkal egy zárt, erdei útra. A látókör hirtelen leszűkül, s ez a lovakat óvatosságra készteti. Ösztönük azt súgja, hogy ilyenkor megálljanak és hallgatózzanak. Mi viszont szeretnénk tovább haladni. És elkezdődik a küzdelem, a noszogatás a lovas részéről – a feszültség és a vérmérséklettől függő ellenállás a ló részéről. Rögtön oda a lovaglás öröme (mindkét részről).  Ha azonban meggondoljuk, hogy a ménes a döntéseket nem főnöki vagy parancsnoki eszközökkel, hanem kollektív megegyezéssel hozza, akkor ilyenkor időt hagyunk a lónak, hogy mérlegelje a helyzetet, és jelezze, hogy mire jutott. Ha csak annyit teszünk, hogy hagyjuk egy ideig tájékozódni, sokszor már ez is elég. Mihelyst felmérte, hogy biztonságban van, magától elindul. Persze az is lehet, hogy jobbnak látja visszafordulni. Ezt jelezni fogja, és megadja nekünk azt a lehetőséget, amit mi el szoktunk venni tőle: válaszolhatunk a jelzésére. Pl. egy apró fejmozdulatra finom szárhúzással az általunk kívánt irányba visszatereljük. Persze ha nem észleltük a jelzést és nem válaszoltunk időben, akkor a ló úgy értelmezi a helyzetet, hogy elfogadtuk az ő indítványát. Ilyenkor már bajos kisebb-nagyobb feszültség nélkül tisztázni a helyzetet. Nagy hiba, hogy a ló jelzéseinek olvasása nem – vagy csak nagyon érintőlegesen – tartozik a lovasképzés tananyagába. Terepen nagyon gyakran előfordul, hogy a ló előbb észlel valmit, mint az ember. Az a lovas, aki nem tudja olvasni a ló jelzéseit, nem érti, miért áll meg vagy tér el a ló az iránytól. Ellene feszül a ló természetes gesztusainak. Nemcsak az a baj, hogy ez veszélyes is lehet. A legnagyobb baj, hogy elveszíti azt az élményt, amit úgy fogalamzhatunk meg, hogy együtt  jártam erdőt-mezőt a lovammal. Egy közös kirándulás emberi közösségben is jó dolog. Ott természetesnek vesszük, hogy megbeszéljük az irányt a tempót, az úticélt. Akkor is, ha van köztünk egy túravezető, akire hallgatunk. Ki szeret olyan túravezetővel kirándulni, aki nincs tekintettel a többiekre? A ló is azt a lovast fogadja el szívesen, aki meg tudja találni a határozottság és a kölcsönös figyelem egyensúlyát.

 

 

Kezdőlap > Írások > A természetes lovaglás és az etológia 1. rész > 2. rész > 3. rész

Ez az írás az alábbi tudományos közlemény felhasználásával készült:
 
M Bourjade, B Thierry, M Maumy, O Petit Decision-Making in Przewalski Horses (Equus ferus przewalskii) is Driven by the Ecological Contexts of Collective Movements
 

Ethology

Volume 115, Issue 4, pages 321–330, April 2009

Lenner Nóra

 

Elolvastam a cikket és szívemből szól. Amikor így viselkedek, akkor szoktam megkapni, hogy nem vagyok elég határozott. :)

 

Én most pont egy olyan fázisban vagyok, amikor tanulom, hogy mi az a közös nevező Csabival. Amikor vmit az unalom miatt csinál és ezért úgymond játszik hogy történjen már vmi új, mi az amit az esetleges lustaság miatt csinál és annak a "megtorlása", hogy kérek tőle vmit, amihez ott és akkor nincs kedve, vagy mi az amikor valóban tart valamitől és nekem meg kell nyugtatnom.

 

Hozzáteszem ezek sajnos mind mesterséges környzeteben zajlanak, tehát egy picit torzulnak a reakciók, de az alapoknak én is ezt tartom, amit a cikkben olvastam! Hogy egy közös, a másik érzéseit, reakcióit figyelembe vevő interakció - nem túl jó szó, de talán találó- jöjjön létre ló és lovas között.

 

Azt is érzem, hogy vmilyen szintű határozottság is kell ide, ez lótól függ, szerintem. Pl. Csabi csak azt fogadja el teljes mértékben, aki tud lovagolni. A bénázást nehezen, sőt vmikor egyáltalán nem tűri! Ez eredhet abból, hogy bizonytalanság érzést okoz nála, attól meg igyekszünk vagy így-vagy úgy megszabadulni, mi is nem csak a ló!

 

A lényeg, hogy ez nekem kedvenc témám, mert sztem ez adja a lovaglás sava-borsát!

 

Köszönöm a cikket és ha van még, akkor bátorítalak a megosztásra! :)

 

Üdv,

Nóra 

 

Kedves Nóra!

 

Köszönöm soraidat.

Azt hiszem a lovalás csakugyan társasjáték. Azt hiszem a kölcsönös együttműködést - jól érzed - meg kell különböztetni attól, amikor a lovas határozatlan. A ló mindig tudja mit akar, akkor is, amikor teljesen rád bízza az irányítást. A közös döntéshozatal - ami ezek szerint a ménesben természetes gyakorlat - korántsem azt jelenti, hogy a ménes bármely tagja ne lenne tisztában azzal, hogy ő mit akar vagy szeretne. Ha péládul a lovas hagyja, hogy össze-vissza legelésszen a ló munka közben, vagy össze-vissza bódorogjon a pályán - akkor valószínűleg határozattlan. Mert ilyenkor  nem arról van szó, hogy így egyeztek meg, hanem arról hogy a ló a lovas bizonytalanságát észlelve kézbe veszi az irányítást. Az az érdekes - és ez a mi szerencsénk - hogy a lovak általában nem szeretnek irányítani. Márcsak ez is mutatja, mekkora különbség van a dominancia és a vezetés között. A dominancia az életért való kűzdelem - struggle for life - amiben nem jó alul maradni.  A vezetés viszont teher, felelőség - még akkor is, ha a lovak fejében ezek a fogalmak persze nem léteznek. Ezért többnyire szivesen elfogadják az irányítást - mindaddig, amíg ez elemi ösztöneikkel nem ellentétes. Tehát az, hogy "közösen megtárgyaljuk", hogy mi legyen, nem azonos azzal, hogy határozatlanok vagyunk. A dolog kulcsa az, hogy a lovat "olvasni" kell tudni. A leveledből éppen ez látszik, hogy a saját lovaddal ez kezd kialakulni. Mi is csak a sajátjainkat kezdjük ismerni. Nagyon sok lóval kell dolgozni ahhoz, hogy valaki bármely ló jelzéseit helyesen tudja értelmezni. De azért nem reménytelen. Nemrég egyik sógornőmet és két fiát lovagoltattuk, s mielőtt felültek, az volt a feladat, hogy a futószáron hajtott lóról meg kellett tippelniük, milyen érzelmi állapotban van. Ösztönösen egész jól csinálták. Tehát nagyrészt figyelem kérdése ez, és csak aztán jön a tanulás és a tapasztalat. Csak épp ez a figyelem az, amit kevés helyen tanítanak.

A" lustaság" szóval viszont óvatosan bánnék. Próbáld csak megfordítani a kijelentést: van olyan ló, amelyik 'szorgalmas'? - Persze én is tudom, hogy a lovak vérmérséklete, mozgékonysága más és más. Mégis azt hiszem, hogy a "lustaság" (lehetőleg el se indulni, de ha muszáj, akkor is csak lépésben vánszorogni)  alig különbözik az elrohanástól: mindkettő az irányítás alól való kitérés szándékát jelzi, de legalábbis azt, hogy még nem teljes a bizalom.  Tehát ennek is a miértjeit érdemes kutatni.

 

Szóval a határozottság nem jelent erőszakot, hanem csak azt, hogy tudom, hogy mit szeretnék. A közösen meghozott döntés pedig nem jelent határozatlanságot.

 

Gy

 

Válasz

Mindez nagyon szép. De mégis, mi a csudáért fog a ló velünk együttműködni? Pláne úgy, hogy azért mégis inkább mi irányítunk. Erről szól az írás haramdik része

 

>>Folytatás: 3. rész