Magyar Lovaskultúra

Kezdőlap > AjánLÓ > Ismertető: Philippe Karl Lókiképzés - nézetkülönbségek

2012-01-05

Philippe Karl: Lókiképzés - nézetkülönbségek

Lovaskultura sorozat 2. kötet - Mezőgazda kiadó 2011 

 

A Lovas Nemzet decemberi számában Lezsák Levente egy odavetett megjegyzésben hívja fel figyelmünket egy könyvre: Philippe Karl  Lókiképzés - nézetkülönbségek című művére.
Régóta törtem a fejemet, miért van az, hogy a westernes könyvek és írások mindig érthetőek és világosak, a "klasszikus  angol" (bár sokkal inkább német és katonai, mint angol hagyományról van szó)  írások meg teljesen zavarosak és - legalábbis számomra - fölfoghatatlanok.

Ebben a könyvben végre meglelni vélem a feleletet. Csak egy apró részt idézek:

 

"A mélyen tartott kezek, és a zárt ujjakkal állandóan feszesen tartott szárak valódi dogmává váltak; ezek értelmére a lovas csak elvétve kap magyarázatot - annál az egyszerű oknál fogva, hogy semmit sincs magyarázni"

Vagyis az derül ki, hogy  a Xenophóntól a 19. századig fejlődő klasszikus elvek a modern korra eltorzultak és elmerevedtek, a formák eredeti értelme pedig elveszett. A mű eredeti címe, Irrwege der modernen dressur - azaz tévutak a modern díjlovaglásban - még árulkodóbb. Nem állom meg, hogy még egy mondatot ne idézzek:

 

"Az a lovas, aki kikötőszárral kényszeríti a lovát tarkóban engedésre, és száját speciális kantár használatával szorítja össze, nem hat másként, mint az a nevelő, aki a gyerek száját teletömi ronggyal,
majd a székhez kötözi, hogy nyugodtan maradjon".

 

Ezek az elvek ismerősen csengenek azoknak, akik a  "természetes lókiképzés" elveit tanulták. Ezúttal azonban egy klasszikus díjlovas, a saumur-i Cadre Noir egykori belovaglója fogalmaz így. Világos tehát, hogy nem lovaglási stíluskérdésről van szó, s hogy az egész hazai vita a "suttogók" és "klasszikusok" között tökéletes vakvágányon halad. Az hogy nem a segédeszközökben keressük a problémák megoldását, hogy nem diktatórikus tekintélyelvre építjük a lóhoz való viszonyunkat, hát az nem stílus, és nem szakág kérdése. Miként az sem, hogy mindent először földről, aztán nyeregből  - ha lehet álló helyben - majd lépésben, majd ügetésben és csak aztán vágtában gyakorlunk.

 

A könyv olvasása közben lassan rájövünk, hogy mindaz, ami a szerte-szét tapasztalható "klasszikus"-nak vagy "angol"-nak mondott lovaglástól a természetes lovaglás felé hajt egyre többeket, az nem más, mint a klasszikus lovaglás alapelveinek elhomályosulása. Ha ezek az alapelvek a helyükre kerülnek, akkor a többi tényleg csak stílus, csak ízlés vagy hagyomány kérdése. Ezt azért nem árt a természetes lovaglás prófétáinak sem megfontolni. Mert nemegyszer korszakalkotó újdonságként állítják be tudományukat, megtagadva de legalábbis elfelejtve mindent és mindenkit, aki előttük évtizedekkel, századokkal s tán ezredekkel járva ismerték és gyakorolták mindazt, amit az újsütetű feltalálók márkavédjegybe csomagolva megprbálnak kisajátítani.  Olykor egymással is marakodnak az elsőségért.  Rosszul teszik, mert éppen a hitelüket veszítik el, amikor megtagadják gyökereiket és nagy múltjukat törpe jelenre cserélik.  

További érdeme a könyvnek, bár ez talán nehezíti némileg az olvashatóságát, hogy abszolút szakszerű. Pontosan leírja például, hogy miért illúzió a ló teljes testében való egyenletes oldalra hajlítása, mik azok az anatómiai képletek, amelyek ezt lehetetlenné teszik. Pontos mérésekkel és számításokkal mutatja be, hogyan változik a ló egyensúlyi helyzete a lovas súlyának hatására, s hogyan változtatható ez a nyak föligazításával.
Nem mesekönyv ez tehát, hanem igazi szakirodalom, bár nyelvezete csöppet sem tudálékos vagy tudományoskodó. Egy-egy megdöccent mondat kapcsán ugyan elfogja az embert a gyanú, hogy a fordítás talán nem mindig sikerült kifogástalanra, de ezt csak akkor tudnánk tisztázni, ha eredetiben is elolvashatnánk. Mindenesetre nagyszerű munka, mindenkinek ajánlott olvasmány - szinte azt mondanám, hogy kötelező, ha a "kötelező olvasmány" szó nem a fent írt nevelői elvekre hajazna.