Magyar Lovaskultúra
2012-06-22
Milyen a kirgiz ember?
Mondhatnók, s nem járnánk messze a valóságtól, ha azt mondanánk: olyan mint a többi. S mondhatjuk azt is: az egyik ilyen, a másik olyan. Mégis, a magunk forma, messziről jött látogatóban először egy összkép alakul ki, s csak aztán leszünk képesek az egyéni vonásokat lassan-lassan fölismerni. Az első meglepetés még Biskekben, a fővárosban ért bennünket, az Os bazárban. Mint az efféle piacokon a világon mindenütt, itt is a legkülönfélébb népek verődtek össze, és célszerűnek látszott a tárcánkat biztos helyre tenni. De ami egy török bazárban megszokott, a portékájukat kínáló árusok rohama, az itt elmaradt. Csöndesen áldogáltak a pultjaik mögött, s bár messziről látszott rajtunk, hogy idegenek vagyunk, senkinek sem jutott eszébe ránktukmálni a portékáját. Hogy mi minden található egyébként egy ilyen bazárban, arról külön könyvet lehetne írni, de ezt most mellőzzük. A piacot járva egyébként a nyelvi rokonság első jegyeit is láthatjuk fölbukkanni: a mák kirgiz nyelven is mák, az ápra szintén árpa.
A másik, már nem annyira meglepő, de nagyon imponáló éléményünk az emberekkel kapcsolatban a család fontossága és ereje. A kirgiz család nem pusztán érzelmi kapocs, hanem nélkülözhetetlen gazdasági egység. Mindaz, amiből az emberek itt élnek, legyen az nemez- vagy jurtakészítés, állattenyésztés, szövés-fonás, pásztokodás, mind-mind olyan tevékenység, ami összefogást, szoros együttműködést igényel. Láttunk ugyan példát arra, hogy módosabb család munkát ad falubeli fiataloknak, de jellemzően az együttműködő közösség magja a családtagokból áll. Az úton, amin visszafelé mentünk Biskekbe, nagy építkezés folyt, s alkalmi sofőrünk mondta, hogy azon csak kínaiak dolgoznak. Az ok, mint megtudtuk, nagyon egyszerű. Kirgiz tőke egyszerűen nem létezik. Nincsenek akkora vállalkozások, hogy el tudnának végezni ekkora feladatokat (a szovjet időben valószínűleg épp a kínai határ közelsége miatt nem fejlesztették az ipart). Legalábbis így mondták. A család, a családi vállalkozás tehát az egész kirgiz gazdaság alapja, s megtartó ereje óriási. Itt nincs szingli és nincs hajléktalan. Viszont pontosan rögzített családi szerepek vannak. A fiú asszonyt hoz a házhoz, a lány a férjét követi, és átveszi az asztal körüli szolgálatot az anyóstól. A háziasszony helye az asztalnál a jurtaajtó mellett van, s ő ügyel rá, hogy ételben s teában fogyatkozás ne legyen. Az egyik ilyen fiatalasszonyt - aki angol szakot végzett az egyetemen, s most egy jurtakészítő családban él, megkérdeztem, hogy elégedett-e ezzel a szereppel, tud-e vele azonosulni, s nem érzi-e nyomasztónak. A válaszból az derült ki, hogy mivel nincs alternatíva, itt ez az élet rendje, a kérdés tulajdonképpen föl sem merül. Mindenki végzi tehát a dolgát, s nemberzenkedik sorsa ellen.
Ne gondoljuk azért, hogy a létbiztonságot jelentő családi gazdaság valami rideg képződmény. Az érzelmi kötődés csöppet sem hiányzik belőlük. Sőt éppen a közösen végzett munka - amit jó kedvel, mosolyogva végeznek - éppen hogy érzelmeikbe égeti a család fontosságát. Nem is kűzdenek demográfiai válsággal, a gyeremek a jövőt, a biztonságot jelenti. Az öregkor védelmét sem az államtól és a nyugdíjrendszertől várják, azt is a család jelenti, s az öregeket meg is becsülik.
Szapar - a környék legjobb jurtakészítő mestere büszke nagyapa.
agszakal
az öregkor védelmét a család jelenti - az öregeknek becsülete van
Az ország alapvetően muzulmán, talán a nagyon kis települések kivételével mindenütt áll mecset. Müezzin ugyan nincs, de azért gramafonról kellő hangerővel a megfelelő időpontokban fölhangzik az ének. Keresztény templomot nem láttunk, de keresztény ember elvétve akad. Vallásuk azonban nemsokban hasonlít ahhoz amit mi iszlám vallásként ismerünk. Nem tilos az alkohol - bár a magunkkal hozott pálinkából hiába kináltuk őket. Többnejűség csak elvétve akad, a szovjet időkben tilos volt. Úgy tűnik, rítusaikban megőriztek az iszlám előtti ősi vallásból származó elemeket is - bár ennek földerítése sokkal komolyabb kutatást igényelne. Kedves szokásuk, hogy ha összejönnek néhányan vendékek, ismerősök, akkor egyikük jókívánságokat mond - például a házigazda a vendégeknek, miközben valamennyien kissé széttárt karral, fölfelé fordított tenyérrel hallgatják, s amikor a beszédnek vége van, mindnyájan egy ómin-t (ament) mondanak, s kezüket az arcukhoz emelik, mintegy lelkükbe emelve a szavakat.
A fenti képen látható hegy szent hely - Kocskor-ata mazari. Üregeiben egykor állítólag remete lakott. A hegy tövében ma egy imám él két feleségével. A környékbeliek ide járnak bajaikra írt találni, kecskét vagy bárányt áldoznak, s a hegyet hétszer körbejárják. Útközben kis kőhalmokat készítenek, s aki akar, rátehet mások halámra is egy-egy követ, így segítve az ismeretlent abban, hogy kívánsága beteljesüljön. Miután átestünk egy rituális kézmosáson, férfiak és nők külön, félreeső helyen, az imám értünk is elmondott egy imát szép rítuális köntösében. Allah kegyelmébe ajánlott bennünket, hazánkat és minden magyarokat - akiket itt testvér népként tartanak számon. Egy meggyújtott jó illatú tujaággal meg is tömjénezett bennünket - a mi vezetőnk is őt. A legkevésbé sem hozta zavarba, amikor elmondtuk, hogy keresztények vagyunk. Itt nincs vallásháború és felekezeti különbség. Van viszont finom kenyér, hozzávaló és tea az imám házában. Ennek a vallásnak megvannak ugyan a pontos formái, de ezeket szabadon kezelik, a barátság, a messziről jött idegen tisztelete erősebb, mint a formai előírások.
Ez a megengedő, befogadó hozzáállás nemcsak a vallási formákra terjed ki. Például a szovjet idők nyomait sem igyekeznek vehemensen eltüntetni. Az egyik falu, ahol jártunk, a Kizil-tuu nevet viseli, ami vörös zászlót jelent, s a következő települést éppenséggel Bolseviknak hívják. Emlékezetükben őrzik a falu régi nevét, de befogadták a szovjetet is.
Imám, rituális köntösben, bottal és olvasóval. A koránt arabul olvassa, de nagyrészt kirgiz nyelven mond imát.
Terített asztal az imám házában
A szokások erejére és az ezzel együtt érvényesülő toleranciára nagyszerű példa, hogy a kirgiz nyelvben eltérő kifejezés szolgál a férfiak és a nők üdvözlésérére és a hagyomány szerint férfi csak férfit, nő csak nőt köszönt. Így diktálja az illem. De ha oroszul köszöntünk eltérő neműeknek, az sehol sem keltett megütközést. A vallás és a szokások ilyen hűséges de szabad kezelése talán összefüggésben lehet a nomád életmóddal. Semmilyen fundamentalista megközelítés nem tudta úgy maga alá gyűrni őket, mint például a földműves üzbegeket.