Magyar Lovaskultúra
2012-08-22
Kirgiz lovas eszközök
A legjellegzetsebb lovas eszközre, a kirgíz nyeregre külön oldalt szenteltünk. Néhány érdekes további kelléket szeretnék itt bemutatni. Általánosságban el kell mondani, hogy mindenütt jellemző a saját kezű készítés, de legalábbis a készíthetőség. Aki vásárban vesz is ilyen vagy olyan fölszerelést, jobbára olyantól veszi, aki kézművesként maga csinálta. Az ipari tömegtermelés a lovas szerszámok terén még kevéssé mutatkozik, legföljebb annyiban, hogy ipari hulladékból (szakadt ékszíj, rozsdás vasdarab) is képesek a szükséges dolgokat előállítani.
A kamcsi, azaz lovagló ostor nem mutat rokonságot a magyar karikással, s használati módja sem azonos. A hosszú szárú karikással nagyot lehet ütni - fegyverként verekdésre vadászatra is használatos volt egykor - de a legkevésbé sem tudja a lovas saját lovát megcsapni vele. A kamcsi ezzel szemben többnyire rövid, és kifejezetten arra szolgál, hogy saját lovát ösztökélje vele az ember. A mellékelt képen látható példány szépen kidolgozott, bőr részének fonása hasonlít is a magyar karikásra, de a forgatáshoz szükséges vaskarika hiányzik. Használatban ennél rövidebb s kevésbé szépen kidolgozott darabokat láttunk.
Kamcsi egy kézműves család szobájának falán
(a képre kattintva nagyban is látható)
A átalvető szőttesből készül, mondhatnók a mai biciklitáska őse. A kézi szőttest ilyen méretben megcsinálni nagy munka, de ha már megvan, az átalvető könnyen elkészíthető, csak két végét kell a kívánt méretben visszahajtani, és a széleken levarni. Nálunk sem ismeretlen, Erdélyben használatos is, túrázó lovasoknak javára szolgálna, ha ismét divatba jönne.
A nyergen "átalvetett" középső része alkalmas ülőfelület is egyben,de ha durvább az anyag, a báránybőr alá is lehet tenni, s akkor biztosan nem kényelmetlen. A bárányből ugyanis nincs rögzítve a nyereghez, csak a nyergen átvetett heveder szorítja oda fölülről. Meglepő, de ez a heveder megoldás kicsit sem kényelmetlen.
Ezen a közelebbi képen az is látható, hogy a hevedert "nyakkendő kötés" rögzíti, vagyis nincs csat, ami esetleg nyomná a lovas lábát. A heveder két végén lévő fémfület a rögzítő szíj úgy húzza össze, hogy az alsó fül mozgó csigaként működik, vagyis fele akkora erővel lehet a hevedert megfeszíteni. Ezzel a megoldással a wetern nyergek esetében is találkozhatunk. Sokkal okosabb rendszer, mint az angol nyergek kettős szorítócsatja, aholis mindkét csatot külön s kétszer akkora erővel kell meghúzni.
Különféle fa- és fémkengyelek
(Cholpon-ata múzeum)
Ezek a ládák szintén a lovon történő málhahordás eszközei, némeik míves faragás a nálunk ismert menyasszonyládákkal rokonítja őket. Sajnos ilyen ládát már csak múzeumban láttunk, használatban nem. Így rögzítésük pontos módja sem derült ki, elmondás szerint a nyereg mögött a ló oldalán helyezték el, vélhetőleg párosával. Könnyen lehet, hogy csak vezeték lóra tették, esetleg málhanyereghez rögzítve. (lásd a nyeregről szóló oldalunkon)
Némelyik akkora, hogy talán a boz üj nemezborítása is beleférhetett.