Milyen a kirgíz nyereg?

 

 

 

Az általunk látott  kirgíz nyereg formájára nézve alighanem teljes joggal mondható a western nyereg ősének – bár a közvetlen fejlődéstörténeti kapcsolat valószínűleg nehezen lenne kimutatható. (A török - arab - mór - spanyol közvetítés persze logikusan föltehető. A sok áttéthez képest a hasonlóság viszont nagy.) Ez  a nyereg aránylag jelentősen eltér például a mongol nyeregtől, a füredi gombos nyeregtől, s a ma nálunk újabban megjelenő nagykápás lovasíjász nyergektől is. Mindezekkel persze némi rokonságot is mutat.

 

Kun Péternél Szelek szárnyán című remek könyvében számos kazak, mongol és néhány kirgiz nyeregtípust ismertet, de pontosan az a változat, amit mi múzeumokban, vásáron és használatban is láttunk, az nem szerepel a könyvben. Az ott leírtak közül talán legjobban szárt nyeregváltozatokhoz illetve a récefejű nyereghez hasonlít.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyereg ülőfelülete teljes egészében fából van kialakítva, a kápákat összefogó nyersbőrt nem használnak. A hátsó kápa szélesen kerekedik, nem nagyon magas, de az angol nyeregekénél azért jóval nagyobb. A nyeregtalp enyhén ívelt,  olykor nemezzel borított, a markamra magas.

 

Az első kápa gombban végződik, amelyen elöl középen egy jó ujjnyi bevágás van – a helyiek elmondás szerint ez szolgált a dárda befogadására. Kun Péter ismertet egy nyeregtípust, ahol gomb ugyan nincs, de az első kápa csúcsban végződik és közepén van egy bevágás. Ez a leírás szerint arra szolgál, hogy köböre során a kecske lábát beletámasszák, így biztonságosabban vihessék  Az egész szerkezet bőrrel vagy nyírfakéreggel van borítva. Erre persze még rákerül pokróc, párna vagy báránybőr, hogy az ülés puha legyen.

 

A régebbi nyergek első kápáját  festéssel, csontberakással díszítették, előkelőbb nyeregekre  ezüst veret is került, ilyennel azonban hasnzálatban már találkotunk. Láttunk  ezüst veretes lószerszámot is, bőrrel fedett, ezüsttel kivert, nemezből készült izzasztót.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyereg alá legalább három réteg izzasztó (pokróc és nemez) kerül. A rögzítés az egész nyerget felülről átfogó egyszerű hevederrel történik, mely – ha a csat, vagy az azt helyettesítő csomó jól van elhelyezve – nem okoz a lovasnak kellemetlenséget. Farmatringot és szügyellőt gyakran használnak, ami az egyenetlen, meredek terepen érthető is.  A több rétegű nyeregalátét ugyanis viszonylag könnyebben elcsúszhat.  A kengyelszíj a heveder előtt a fába van rögzítve.

A hagyományos kirgiz nyereg máig használatos, ültünk is ilyenekben. Újabban persze sajnos megjelentek a régi formára csak hozzávetőleg emlékeztető vascsővázas, primitív utánzatok is.

A kengyelek, amiket láttunk, többnyire alkalmilag összehegesztett vasdarabokból készültek. Aránylag széles talpúak, egyebekben nem térnek el lényegesen az általánosan használt kengyelektől. Rafinált megoldásokkal (biztonsági kengyel) gumitalpakkal, egyebekkel nem találkoztunk.

Eső esetén, ha a lovas leszáll, a heveder alá szorított párna vagy takaró hátsó részét ráhajtják az elsőre, így az ülőfelület nem lesz vizes – legalábbis nem nagyon. Ezen a száraz vidéken, – ahol az eső, ha jön is hamar eláll – ennyi elegendő is.

 

Használatban már nem, de múzeumban még láttunk régi gyerek-  és málhanyereg vázakat is. A gyerek nyergek meglehetős egyezést mutatnak a Kun Péter által leírt kazah, illetve kirgiz gyereknyergekkel. A málhanyereg viszont az álatala (Kőhalmi Katalin nyomán) bemutatott hun-pártus nyeregvázra emlékeztet