Magyar Lovaskultúra


2014-01-08

Hamza Viktória

Csipke


Aztán idővel elkezdtem vele foglalkozni, mivel tél volt, a körkarámot sajnos nem tudtuk használni, hiába van minden évben felhomokozva ez nem olyan mint az eredeti. Így maradt az eszközökkel, idegen tárgyakkal, sétákkal és csutakolással való ismerkedés.
Ez utóbbit nagyon megkedvelte és ezt ajakcsücsörítéssel és néha még viszonzással is a tudtunkra adta.
Új dolgokra nagyon jól és pozitívan reagált, nem volt az a kifejezetten idegeskedős típus a mai napig sem, elsőre meg-megrebbent csörgő-zörgő dolgoktól, amit  mutattam neki, de hamar eltűrt bármit.
Kezdetben inkább egyedül vittem el sétálni, főleg a faluba, mivel a szabadban élt, úgy gondoltam a kinti ingerek számára ismertebbek, mint a bicikliző, futkosó gyerekek , no meg a lemezkapuknak nekivágódó üvöltő kutyák.
Eleinte 1-1 nyerítéssel, de mindenféle visszatartás, meg vontattatás nélkül hagyta ott a társait, de élénk és igen hosszú lépésekben haladt mellettem ahogyan sétáltunk. Sietés, táncolás vagy feszültség jeleit egyszer sem tapasztaltam nála és a séták közben szépen megtanulta a megállást, hátralépést illetve azt is ,hogy mindkét oldalamon, illetve mögöttem is sétáljon.
A tél úgy nagy vonalakban ezekkel telt, nem is vittük túlzásba a foglalkozást, heti 1x, volt hogy ritkábban jutott rá időm.
Aztán szép lassan kitavaszodott és ekkor, már a kötélen való foglalkozások során megtanulta a nyomásra való engedést, oldalazást, mindkét irányba, persze csak szép fokozatosan, körön is szépen közlekedett mindhárom jármódban, illetve körön megállt és hátra lépett.
No meg a legfontosabbat se felejtsem el, egyre többet tudtunk játszani, kezdte magát beleélni, és ezt igen rövid idő alatt szabadon is tudtuk csinálni. Tavasszal és nyáron már több időt töltöttem vele is, ekkor már heti 1 alkalommal minimum, de volt mikor már 2x is sor került rá.
Csipke nagyon gyorsan tanult, bármit kértem tőle, és szívesen is csinálta a feladatokat, nagyon jó érzés volt vele dolgozni, apró pici jelekre hihetetlen gyorsan reagált. Érzékenységét ( a jelekre ) a mai napig sikerült megőriznünk.
Ahogy már sikerült egyre több időt szabadon tölteni vele a foglalkozások közben néha-néha másik ló mellett is mozgattam, hisz ebből is csak tanulhat. Eleinte csak otthon később már terepre is kivittem őt vezetéken probléma nélkül.
Alig múlt el 1 éves mikor túlesett első közönség előtti fellépésén, nem volt betervezve számára ez az év, de mivel így hozta a sors egyik lovunknak volt egy sérülése (húzódás), úgy gondoltuk kipróbálhatnánk a csikót élesben. No nem csak egy forrófejű döntés hozta ezt így, hanem az eddigi eredmények alapján amint elértünk vele, úgy gondoltuk megér egy próbát és az ilyen környezet nem fog neki ártani főleg a társai mellett, hisz ha valóban éretté válik hozzá ő is oszlopos tagja lesz a kis csapatunknak a nagyközönség előtt is.
Két alkalommal jött velünk és e két rendezvényen, amit ő tudott mindent megtett, az addigi tudására számíthattunk és az ingerdús környezet sem hozta őt lázba, korán és képzettségén felüli módon állta a helyét, és büszkék voltunk rá, nem csak mi hanem Eördög András is, akit természetesen  értesítettünk telefonon, hogy Csipke élete első fellépésére tart. Andrást szerintem meglepte, mert ahogy mi sem, ő sem sejtette, hogy ilyen korán fog ez elérkezni.
Úgy érzem nem volt rossz élmény a csikónak ez a két rendezvény, nem mutatta jelét tiltakozásnak, sem feszültségnek, sem másnak, reméljük ez a pár alkalom csak hasznunkra fog válni a későbbiekben mire oda jut ő is, hogy mindenhová velünk jöhet.
Ősszel és az immáron beköszönt enyhe télen már együtt mozog a többi lóval a közös foglalkozások során, és már-már lovon ülve szabadon is közlekedik mellettem.
Rövidesen betölti a 2 éves kort és körülbelül 1 hónapja elkezdett csintalankodni a társaival, oly módon ahogyan eddig nem szokott, bármelyiküknek neki megy foggal és szétterpesztett álkapoccsal, nem rossz indulatból, ő hevesen invitálná őket játékra, de nem nagyon akad vevőre, így elhajtják, csak néha van hogy a haflingi kanca beáll a buliba, de sokáig nem szokott tartani. Gondolom ezt a viselkedést majd úgy is kinövi, viszont az emberekkel való viselkedésében ez nem tükröződik, tudja "hol a helye".

Összegezvén az eddig eltelt időszakot, nem bántuk meg a választásunkat, sok örömet okoz nekünk ez a kiscsikó és igazán szeretni való. Kellemes és jóérzés vele foglalkozni, azt hiszem hogy ez így tart egy életen át.
Köszönettel tartozom Eördögh Andrásnak, amiért ezt a nagyszerű csikót, aki küllemileg is és szellemileg a kunfakó fajta egy példás egyede, őt ajándékba kaphattuk.

Egy pár rövid történet még a csikóról, ami utólag jutott eszembe, így történeten kívül írom:

A neve: Az egyik legfontosabb, hogy miért is hívjuk őt Csipkének. :) Eredeti neve Polka, amihez hozzájött az a név , ami szerintünk kiscsikó korában a kinézete alapján illett hozzá, így a hivatalos neve Csipke Polka.
A csipke mint említettem a a korábbi kinézetéből származik, ugyan is mikor ide került a sörény elég cakkos, kissé mintha tépázott lett volna, így nem is kellett sokat rágódnunk ezen.

A bélyegzés: tudtuk, hogy el fog jönni ez az idő, ami a csikók számára nem egy kellemes élmény, de azért túlélhető. A bélyegzés Andrásék tanyáján történt, mivel hétköznapra esett az időpont, tudtam, hogy sajnos nem tudok ott lenni a csikóval pedig nagyon szerettem volna. Apukám vitte el őt egyedül lószállítóval, elmondtam neki, mit hogyan a fel és le"pakolásnál" és elindultak ketten.
Csipke példaértékűen viselkedett, mind az úton, mind pedig az ott léte alatt is, ráadásul mikor Andráséktól jöttek el gond nélkül felsétált a futóba ott is, nem kereste a többi lovat,ez is pozitív élménnyel zárult, még ha szegénykét kicsit meg is égették :)

Hamza Viktóriát nem nagyon kell bemutatni a lovas közönségnek, hiszen számos lovas rendezvényen láthattuk kitűnő bemutatóit. Nekem a 2013-as nyeregszemlén volt alkalmam személyesen találkozni vele.

Megörültem, amikor azzal keresett meg, hogy legújabb lováról, egy kunfakó csikóról szóló írását szeretné honlapunkon elhelyezni. Itt közreadott kedves írása kunfakó rovatunkat egyéni színnel gazdagítja, s reméljük, a későbbiekben folyamatosan hírt adhatunk Csipke fejlődéséről, akit hamarosan a nagyközönség is láthat, hiszen - mint kiderül az írásból - már "debütált".

Mivel ekkor még elég fiatal volt egyértelmű volt, hogy jóval később fogjuk csak hazavinni őt, és András is későbbiekben azt javasolta, hogy várjuk meg míg elfogy a tápláló fű a legelőkről és el kell majd kezdeni már szálas takarmányt adni neki, egyetértettünk vele és nem is állt szándékomban elsietni az elhozatalát.
Aztán eljött végre az idő, december közepén lószállítóval érkeztünk a tanyára, ekkorra már a csikót leválasztották a ménestől, megmondom az őszintét azt hittem hogy egy vagdalózó, vad és nehezen fékezhető "kisördög" fog minket fogadni, aki folyamatosan a ménesért és főleg az anyukájáért visít, de ezzel ellentétben a kiscsikó aki akkor 9-10 hónapos volt kötélen és kötőféken vezethető volt és nem csapott különösebb ribilliót.
A lószállítóra sem tellett sok időbe míg be került, bár meg kell mondjam András javaslatára ők terelték fel sajátos módszerükkel, ami közel sem okozott olyan traumát ( ha fogalmazhatok így), mint hogy egyszerre szakították ki őt a biztonságot adó méneséből és el az anyjától. Azóta már eljutottunk oda képzésben vele, hogy a rámpa mellett állva akár szabadon, akár kötélen gond nélkül fel lehet őt küldeni.
Az utat különösen jól viselte, mindenféle cirkusz, nyugtalankodás és heves viselkedés nélkül, mint egy jólnevelt kiscsikó.
Már besötétedett mire hazaértünk, de karámon keresztül összeszagoltattuk őt a leendő kis csapatával. Sötétben karámon keresztül nem volt sok fejlemény a feszült érdeklődésen kívül, majd kapott egy külön karámot ő is szemben a többiekével.
Másnap a legelőn egy elkerített részt kapott a biztonság kedvéért, de csak 2 sor villanypásztorszalag választotta el a másik 4 lótól, így viszonylag hamar megszokták egymást.
Körülbelül 1 hét után mialatt testközelből érintkezett 1-1 lóval úgy láttuk, ha felügyelet alatt is, de megpróbáljuk beengedni a többiek közé végül is volt tér elég.
Mivel ménesben nevelkedett már az első napokban láttam rajta hogy nagyon jól szocializálódott és ezáltal könnyebb is volt a beilleszkedése, mert szinte rögtön tudta, hogy hol az ő helye, elejével a ranglétra legalján, az idővel 1-et tudott feljebb lépni, mert szerintem a 90 cm-es méregzsák shetlandi pónival szemben ez várható is volt :).

Egy forró júliusi délután volt mikor begurultunk Eördögh Andrásék mesebirodalmába, hogy megnézzük a kunfakó ménest és azt a kiscsikót akit nekünk szánt András, ha én is úgy gondolom, hogy ő lesz, aki nekünk kell.


Mivel Andrástól meg másoktól is azt hallottam, hogy az ő ménese kint él rideg tartásban nagy területen, mint egy igazi ménes meglepő volt számomra, hogy a ménes milyen nyugodtan tűri közelségünket ahogy vizslattuk,  melyik kiscsikó a kiszemelt "áldozat".

Egy aranyfakó jegytelen kiscsikóról van szó, aki akkor még csak pár hónapos volt és igyekezett minél jobban az anyukája mögött elbújni, akkor még nem volt az a kíváncsi és érdeklődő kis teremtmény mint aki most.

Hamar beilleszkedett, evésnél is betudott csatlakozni valakihez, a többiek is viszonylag hamar elfogadták őt.
Az első pár hétben nem kértem tőle semmi különöset, engedtem kibontakozni és beépülni a csapatba, nem akartam vele sietni, hisz gyerek még a mai napig is. A vezetgetést meg a forgalmat (autók, kamionok, traktorok) hamar és mindenféle ugrándozás nélkül megszokta, mert 2 oldalról a legelőt út vette körül (mára már máshová kerültek a lovak), így ha úgy adódott, hogy behoztuk őket a legelőről, találkozott ezekkel a járművekkel.

Nemcsak a forgalommal volt így, úgy láttuk bármi olyan ami izgalmat váltott kis a csapatból az neki mindegy volt, elbóklászott a többiek után, de nem sietett el semmit, igazán nyugodt lelkű kiscsikó volt, de szívesen játszott a többiekkel.