Magyar Lovaskultúra


KezdőlapÍrások > LovasNemzet > Kelet és Nyugat között - A lovas kultúráról - 1

Az a cikksorozat, aminek ez az első tagja, a Lovas Nemzetben 2015-ben jelent meg. Ezekben az írásokban a nyugati és keleti lovas kultúra közti különbségen róbáltam gondolkozni. Ha már Magyar Lovaskultúra névre kereszteltem ez a honlapot, előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a kérdéssel is, hogy mitől is magyar bármilyen lovas kultúra. A lovaknak bizonyára nincs nemzettudatuk. Létezik-e akkor egyáltalán bármilyen nemzeti lovaskultúra? Ha a lovak mindenütt egyformák, akkor nem az-e a helyes következtetés, hogy csak egyetlen, egyetemes lovaskultúra létezik?

Szerintem nem. Ha a lovaskultúra ló és ember viszonyáról szól, akkor ez a viszony koronként, tájanként változik, sőt a tájban és az időben temészetesen élő ember visszahat a lovaira is. Egy német ember által nevelt ló viselkedhet egészen másként, mint egy kirgíz által nevelt.

Ami itt következik, inkább gondolkodásra sarkall, mintsem megoldást kínál ezekre a kérdésekre.

2016-01-16 

Kelet és Nyugat között

Gondolatok a lovas kultúráról

A lovaskultúra kifejezés valószínűleg nem túl régi keletű, holott az, amit jelöl, talán a történelem kezdetéig nyúlik vissza. Újabban viszont egyre többször beszélünk róla, idestova tíz éve létezik lovaskultúra oktató szak is a TF-en. Ha azonban körkérdést intéznénk a lovasokhoz, ki mit ért lovaskultúrán, igen eltérő válaszokat kapnánk. Ha aztán azt a kérdés is föl akarnánk tenni, hogy a magyar lovaskultúra miben más, mint a többi, azt hiszem végképp nehéz lenne a válaszokat összeegyeztetni.

Anélkül, hogy fogalmi meghatározások útvesztőjébe bonyolódnék, ebben az írásban a keleti és a nyugati lovaskultúra közti némely általam látni vélt különbségre szeretnék rávilágítani, s ennek alapján gondolkozni arról, hol is van a mi helyünk a két világ között. Amikor nyugati lovaglásról beszélek, akkor Európa nyugati felére gondolok, s nem okvetlenül tartozik ide az amerikai lovaskultúra. Részben azért, mert arról még nehezebb képet kapni, részben pedig azért, mert – minden értéke ellenére – kultúrtörténeti értelemben nem hasonlítható az előző kettőhöz, hiszen a spanyol hódítók megjelenéséig a ló ismeretlen volt az amerikai kontinensen. Az alábbi gondolatok könyvekből, filmekből és szórványos személyes tapasztaltból, s nem valami megalapozott meggyőződésből származnak. Amiről azonban csakugyan meg vagyok győződve, az csupán annyi, hogy ezekről a kérdésekről beszélni kell, akár vitatkozva, akár csak egymás mellé rakva gondolatainkat.

 

Közkincs vagy kiváltság?

Véleményem szerint tehát a keleti és a nyugati lovaskultúra között talán az egyik legnagyobb történelmi különbség az, hogy nyugaton a lovaglás igen hamar jellemzően úri kiváltság lett, ezzel szemben keleten a legutóbbi időkig, sőt közép-Ázsia egyes részein a mai napig mindenki lovagol, akár gazdag, akár szegény, akár férfi, akár nő, akár gyerek, akár öreg. Írországban egy taxisofőrrel beszélgetve tudtam meg, hogy ott csak a leggazdagabbak, meg a legszegényebb cigányok tartanak lovat. Nálunk ez ma sincs így, lovas ismerőseim közül szinte senki sem tartozik a kifejezetten jómódúak közé. Széchenyi Dénes – a legnagyobb magyar unokaöccse – azt írja az Adalékok a lovaglás tanításához című remek könyvében, hogy a „műveltebb osztályokból igen kevesen lovagolnak” s hogy szép és jó lovaglást leginkább a mezőről hazalovagló parasztfiúk közt látni.

Kirgizisztánban magunk is láttuk, hogyan ülik meg a lovat a falusi gyerekek (1. kép), ha ma már nem is mindig szépen, de olyan természetesen, mintha csak egy kanapéra ülne le valaki.

Közkincs-e tehát a lovaglás, vagy kiváltság? Van-e lehetőségünk megfontolni ezt a kérdést, ha a mai magyar lovaskultúra arculatát alakítani akarjuk? Az iskolai lovasoktatás gondolata mindenesetre a lovaglás „tömegbázisának szélesítéséről” szól, de épp az e körüli vitákban is fölmerült az a kérdés, hogy kell-e és lehetséges-e minden iskolás gyermek számára elérhetővé tenni a lovasoktatást, vagy beérjük részleges megoldásokkal.

 

Természetes vagy kifinomult?

Rabindranath Tagore szerint az európai kultúra bölcsőjének meghatározó természeti közege a tenger, amely görög szigetvilágot övezi. A tengert pedig le kellett győzni, meg kellett harcolni az elemekkel ahhoz, hogy az ember a megélhetését megszerezze. Hozzátehetjük, hogy ez a harc nem nyers erővel, hanem egyre tökéletesedő technikával, egyre furfangosabb eszközökkel lehetett sikeres. Az egyre jobban kifinomult eszközhasználat ma is jellemzi a nyugati kultúrát, s az eredményei kétségkívül lenyűgözők. Ebből született az autó, a számítógép az űrhajó. De a rafinált eszközhasználat a lovaskultúrát is átjárja. S persze nem kis mértékben rájátszik erre az üzleti nyereségvágy. Kisebbfajta rosszullét kerülgetett, amikor a kezembe akadt egy nyugati lovasbolt képes katalógusa. Elborzasztott a lóra és lovasra aggatott kényelmi és luxuseszközöknek és berendezéseknek az az elképesztő tömege, ami elém tárult. Nem vagyunk messze a joy-stickkel irányítható lótól, s már várom, mikor terjesztik az Európa Parlament elé azt a törvényjavaslatot, ami betiltja az élő lovon való lovaglást, részben állatvédelmi, részben baleset-biztonsági megfontolásból, mondván, hogy a műlovak már olyan tökéletes lovaglás-élményt nyújtanak, amely jobb, mint az eredeti, és sose dobják le hátukról a lovast.

Ismét kirgizisztáni élményeinket szeretném mindezzel szembeállítani: Kocskorban a várásárban kidolgozatlan felületű, durván megmunkált zablákat és kengyeleket, (2. kép) ékszíjakból és redőnygurtnikból készített hevedereket, műanyag zsinórból alkalmilag csomózott kötőfékeket láttunk. (3. kép) Persze az ősi kirgizvagy bármely közép-ázsiaikultúra nem volt igénytelen, de nem technikai túlburjánzáson, hanem természetes kézműves tudáson alapult. Bizonyság erre az a gyönyörű nemez izzasztó, amit ajándékba kaptam egy nálunk vendégeskedő kirgiz népművész asszonytól. (4.kép). Mára az ipari tömegtermelés borzalmai őket is megfertőzték, a silányság ott is terjed. De ha alább adták is, az értelmetlen elkényelmesedés, a tudás helyett az eszközökbe fektetett bizalom máig se jellemző rájuk.

 

Szabadság vagy szabályozottság?

Ahogy a nyugati embernek a természethez fűződő kapcsolatai meglazulnak, egyre inkább elveszíti ősi tájékozódási képességét. Gondoljuk meg, hogy a kalandozó magyarok térkép és GPS nélkül is bejárták Európát, és hazataláltak. De ez nemcsak földrajzi, hanem átvitt értelemben is igaz. Az önmagában elbizonytalanodó embernek irányításra és szabályokra van szüksége. A szabad természetben élő embernek nincs szüksége arra, hogy uralkodók és parlamentek szabályozzák az életét. Megkapóan írja Szép Ernő a hortobágyi pásztorokról:az úttalan szabad föld szerelméért adta magát a legeltetés mellé rabságba. Számára a törvényt a legeltetés rendje, tavasz, nyár, ősz, tél körforgása szab, minden más csak nyűg, ostoba és értelmetlen korlátozás. Nemhogy szüksége nincs rá, nem is tud élni vele.

Én tehát ezt a három különbséget látom a kétféle kultúra között, általában is, illetve a lovaskultúrában sajátosan. Ami pedig minket, magyarokat illet, ezer év óta a két világ határán élünk. A fenti sorok mintha azt sugallnák, hogy a szerző inkább híve a keleti kultúrának, de ez nem egészen igaz. Ady Endrekomp-ország-ként jellemzett bennünket, amelyik ahelyett, hogy a maga útját járná, ide-oda vergődik a két part között. S ha a fenti sorokból úgy látszik, hogy Ázsia felé akarom lökdösni a hajót, ez csak azért van, mert mostanában talán túlságosan nyugat felé csapódtunk. Hol is van hát a mi helyünk, mi az az út, amit a magyar lovasoknak járni kell?

 

Két világ között

Ha körülnézünk a mai magyar lovas világban, hallatlanul sokszínű kép tárul elénk. Lehet az ember díjlovas, barokk iskolalovas, tereplovas, huszár hagyományőrző, western lovas, kaszkadőr, fogathajtó, lovas terapeuta, lovastornász, lovasíjász, díjugrató s miegyéb. Követheti Pat Parellit, Anky van Grussvent, Monty Robertset, Phillpe Karlt, Hempflinget, Honza Blahat, Nevzorovot, s ki tudja még, ki mindenkit. S nagyjából meg is találja az ezeknek megfelelő hazai mestereket vagy legalábbis oktatókat. Szinte jól is van ez így, nehezen lehetne másképpen. S ha valaki sokoldalúságra törekszik, hát annak is megvan a módja, hogy mindezekből az irányzatokból eltanuljon ezt-azt, vállalva, hogy csak a sokoldalúságban lesz első, de minden irányzatban lesznek nála jobbak. Ez se baj.

A sokféleségnek örülhetünk. „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő” olvashatjuk Szent István Intelmeiben.

A baj ott kezdődik, ha mindezekből csak a külsőségeket látja valaki. Aki úgy akar western lovas lenni, hogy a fejébe tesz egy nagy karimás kalapot, a lábára húz egy hegyes csőrű csizmát (rosszabb esetben kínai gyártmány, nagyon olcsó), a lovára akaszt egy western nyerget, és a ló zabláját tépve kivágtat a lovastanya RANCH feliratú kapuján, akkor azt hiszem az illető rosszul ékelődött be kelet és nyugat közé. A kultúra szervesen épül, mint az élőlények. Nem külsőségeket másol, hanem magába szív mindent, ami értékes, elemzi, elemeire bontja, megérti, és úgy építi be saját testébe azt, ami használható. A salakot pedig kidobja.

A másik baj az, amikor valaki úrrá akar lenni a sokszínűségen. Kihasználva a változó hatalmi széljárást, megpróbálja úgy befolyásolni a jogalkotást, hogy az az ő változatának kedvezzen, mindenki mást pedig háttérbe szorítson vagy akár ellehetetlenítsen. Ez akkor is baj, ha az illető saját változatának egyedül üdvözítő mivoltába vetett őszinte meggyőződésből teszi. Az ilyen törekvések ellen a magyar lovas társadalomnak – félretéve minden egyéb vitát és nézeteltérést – egységesen föl kell lépnie. Az „úttalan szabad” pusztákról hoztuk magunkkal annak a szabadságnak a szeretetét, amelyet csak az egymás iránti tisztelet és a tisztesség korlátoz. Csak sokszínűségünket megőrizve, s magunknak elegendő időt hagyva forrhatja ki magát a magyar lovaskultúra olyanná, ami sajátosan, felismerhetően a miénk, s nem kompként ingázik kelet és nyugat között, hanem magasba ívelő hídként köt össze két világot.

 

Surján György

(LovasNemzet 2015 január)

1. kép

(nagyobb mérethez kattints a képre)

2. kép

(nagyobb mérethez kattints a képre)

3. kép

(nagyobb mérethez kattints a képre)

4. kép

(nagyobb mérethez kattints a képre)