Magyar Lovaskultúra
Mondják, hogy a gyerekek szeretik az állatokat. Ez nyilván igaz is. Csakhogy nagyon általánosan hangzik.
A kép egy olyan történetről készült pillanatfelvétel, amelyben egy ló és egy Bernát nevű kisfiú köztt barátság született. Nem általában, hanem személyesen. Bernát számára Különc ettől fogva nemcsak egy ló úgy általában, hanem "az én lovam".
Lovak és gyerekek
Mondják, hogy a gyerekek szeretik az állatokat. Meg azt is, hogy az állatok szeretik a gyerekeket. Mi rejlik ezek mögött a közhelyszerű, mondhatni felületes mondások mögött?
Kezdetnek Lang Ferenc írását idézzük:
Ez a viszony - a feltétlen pozitív hozzáállás - azonban valóban fordítva is fönnáll. Még akkor is, ha a "szeretet" kifejezést szándékosan és tudatosan kerüljük. (Részint mert sajátosan emberi - éppenséggel embervoltunk legmehhatározóbb - érzése ez, részint mert a szóhoz tapadt ragacsos érzelgősségnek még az árnyékát is kerülni akarjuk). Megfigyeltem, hogyha gyereket veszünk magunk elé a nyeregbe, a lovak olyan óvatosan lépkednek, mintha valami törékeny tárgyra kellene vigyázniuk. Az meg külön bámulatos, hogy a lovak közt felnövő gyermekek milyen korán képesek lovagolni - amikor még nemhogy testi erejük, de testméreteik sem teszik őket igazából alkalmassá. A ló mégis "engedelmeskedik" nekik. Dehogy is engedelmeskedik! - Önként és szívesen együttműködik velük! Azt súgja nekem valami, hogy ez a kölcsönösen erős kapcsolat összefüggésben lehet azzal, hogy a gyeremekek nyelvi képességei még fejlettelenebbek, s így gondolkodásuk közelebb van ahhoz a nyelv előtti - nyelven kívüli - állapothoz, ami az állatok gondolkodását jellemzi.
2011-10-16
A gyerekek tehát szeretik a lovakat - általában- de hihetlenül gyorsan alakul ki bennük személyes kötődés egyik vagy másik lóhoz, mint a képen látható Bernát esetében Különchöz. Hogy ez a kötődés mennyire konkrét és személyes, azt az alábbi történet híven mutatja.
Petra története
Petra feleségem unokahúgának kislánya. Négy éves. A lovakat a mesékből ismerhette, amíg ki nem jöttek hozzánk a tanyára. Ezt az ismeretet ne becsüljük alá, mert a népmesék a lovakról szóló ősi emberi tudást őrzik, nagyon mélyen, alig megfejthető, vagy talán meg se fejthető módon, de hatalmasan. Elég az hozzá, hogy a nyár derekán Petra kedvéért kijött az egész család. Eleinte kissé elfogódottan nézték a nagytestű állatokat, aztán Petrát ölbe vettük magunk elé - no nem a nyeregbe, hanem szőrén. Amúgy is szeretjük a lovakkal ismerkedő rokonoknak barátoknak megmutatni a szőrén ülés élményét, s egy kisgyereket ölbe venni úgy a legkényelemesebb, ha semmilyen kápa nem zavar. Petrát tehát ölbe vettük, köröztünk vele egy keveset, majd az ügetés érzésével is megismertettük, ami nagyon tetszett neki. Kipróbálta Különcöt is, meg Abdult is. Aztán még a környékre is kisétáltunk vele, akkor már nyeregben ült, viszont egyedül. Persze a lovat Margit vezette. Idáig a történetben tulajdonképpen semmi érdekes nincs. Még az se meglepő, hogy a látogatást a lovaknál néhány hét mulva Petra határozott kívánságára meg kellett ismételni. Azóta azonban - ahogy hallottuk - Petra olyan mélyen és tökéletesen azonosította magát Abdullal, hogy otthon időnként ki kell kötni őt a kredenchez, máskor a "Petra gyere vacsorázni!" felszólításra nem mozdul, hanem közli, hogy "Én Abdul vagyok."
Erős és konkrét kötődés a gyermekeben persze a tárgyakhoz is ki tud alakulni, legyen az egy játékmackó vagy akár egy puha takaró. Ha egy ilyen kedvenc tárgy elvész vagy tönkremegy, az végzetes tragédia, mert semmi mással nem pótolható, hiába kapni a boltban megszólalásig hasonlót. Olyasmit azonban nem hallottam soha, hogy egy gyermek azonosította volna magát a mackójával. Petra történetében a személyesség az, ami megkapó, s ha nem is tudományos igénnyel, de nagyon meggyőzően és életszerűen bizonyítja, hogy a gyeremekek a lovat is személynek tekintik, s lehet, hogy mindegyiket kedvelik, de még véletlenül sem cserélnék föl egyiket a másikkal. Csányi Vilmos a kutyák vonatkozásában beszél erről, és a "Van ott valaki?" kifejezéssel utal az állatok össze nem keverhető egyedi és tudatos személyiség voltára.
2012-09-26
Petra édesanyjának leveléből:
"...Azóta tényleg minden a lovakról szól nálunk. Nemrég könyvtárban voltunk, visszavittük a mesekönyveket, amiknek lejárt a kölcsönzési idejük, és Petra lovas mesekönyveket választott helyettük...Ha Petrára rászólok, vagy nem tetszik neki valami, úgy "fújtat", mint egy ló...Nemcsak kikötni kell időnként, hanem kantárszáron hazavezetni az oviból...
... előbb vagy utóbb remélem újra ki tudunk menni a lovakhoz."