Magyar Lovaskultúra


Az elengedettség a Német Lovas Szövetség szerinti kiképzési skála második fokozata. Könyvtárakat lehetne megtölteni az erről szóló lovasoknak szánt írásokról. Philippe Karl ugyan alapos krtikának veti alá a német kiképzési skálát, de az elengedettség fontosságát nemhogy nem kérdőjelezi meg, hanem éppenséggel első rangú követelménynek tartja.

Az itt olvasható írás a kérdésnek azonban egy olyan vetületét vizsgálja, amit ebben az összefüggésben ismereteim szerint sehol nem taglaltak. Nincs persze ebben sem semmi igazán új, csak a megközelítés. A mondandó lényegét sokan, sokféleképpen megfogalmazták már.

2013-06-15

Az elengedettség

Az elengedettség röviden annyit tesz, hogy a ló feszültség nélkül, laza izomzattal dolgozik alattunk. A ló ezt sose fogja parancsra tenni, nem létezik olyan jel, "segítség",  ami a lovat elengedettségre "utasítaná". Erre is érvényes az a mondás, hogy odaviheted a lovat a vízhez, de nem tudod rákényszeríteni, hogy igyon belőle.

Az a gondolatom támadt azonban, hogy az elengedettség nemcsak a lóval, hanem a lovassal szemben is követelmény.

 

Igaz ugyan, hogy parancsra, azaz külső kényszer hatására ellazulni az ember sem képes, de saját elhatározásból igenis képesek lehetünk ellazítani izomzatunkat, sőt, ezzel egyidőben lelki feszültségeinket is valamennyire oldani tudjuk.

 

Azt hiszem nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a lóval szemben megfogalmazott elengedettség követelményét az embernek magán kell kezdenie. Ez az egyetlen hiteles jel, aminek hatására a ló is ellazul. Bizonyára sokan ismerik a relaxációs gyakrolatokat, amikor az ember valemelyik testrészéből kiindulva fokozatosan valamennyi izmát ellazítja. Az állatok valószínűled tudatosan nem képesek ilyesmire. Náluk csak az "oldott lelki állapot - oldott izomzat" mechanizmus működik.

Éppen ezért fontos, hogy saját "elengedettségünk" se csak külső technika legyen. Vagyis a lelki ellazulással kell kezdeni, éspedig célszerűen még az előtt, hogy kiérnénk a lovardába.

Valószínűleg sokan lovagolnak azért, hogy "kikapcsolódjanak" - vagyis hogy a lovaglás segít nekik a mindennapos stressz oldásában. Nem árt arra gondolni, hogy belső feszültségeinket még az előtt félretegyük, hogy odamennénk a lovunkhoz.

 

Mi van, ha ez nem sikerül? Várhatjuk-e, hogy egy lelkileg feszült lovas alatt a ló elengedetten dolgozzon?  Várhatjuk-e hogy a ló segítsen nekünk oldani a feszültséget?

Az utóbbi kérdésre szerencsére egyértelmű igen a válasz. Annyira, hogy a lovas terápia ma már kiforrott eszköztárral rendelkezik számos lelki feszültség esetében.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy  - a kifejezetten lovas terapeuta által irányított lovaglás kivételével - ezt a bajtársi segítséget ne lóhátról vegyük igénybe.

Aki idegesen, gondokkal terhelten érkezik meg a lovához, s kifejezetten arra vágyik, hogy a ló segítsen neki "elengedetté" válni, az ne siesse el a fölülést.

Ismerőseink szoktak csodálkozni, amikor azt hallják tőlünk, hogy "lovazni megyünk". Ki is igazítanak többnyire: "Tehát lovagolni'". Ez rendesen élénk tiltakozást vált ki belőlünk, annak ellenére, hogy aránylag ritkán megyünk ki a lovakhoz úgy, hogy egyáltalán nem ülünk föl.

 

De a kettő nem ugyanaz. Kedves lovunkkal eltölteni egy délutánt - az lovazás. És ha valamit nem rontunk el nagyon, akkor ennek az eredménye mindig az elengedettség. 

Minél feszültebben érkezik meg az ember a lovardába, annál több időt érdemes eltölteni a lóval - nyeregbe szállás előtt.

 

Túlzás azt kívánni a lótól, hogy vegyen a hátára bennünket, amíg feszültek vagyunk, és úgy segítsen a feloldódáshoz. Ugyanezt azonban könnyedén megteszik, ha a földről kezdünk játszani velük. Ilyenkor azonban fontos, hogy ne állítsunk föl követelményeket velük szemben. Ne ilyen lelki állapotban akarjunk valami új és nehéz feladatot megtanítani a lónak.

Ehelyett csak játszunk  velük, s engedjük, hogy társnak fogadva ők bírjanak játékra minket.

Kezdőlap > Írások >A lovasképzés nehézségei:  Az elengedettség

2013-06-16

 

Ahogy nézem a különféle lovasokat, az elengedettségüket illetően fokozatokat vélek fölfedezni. A legszélsőségesebb eset - ilyen igazából csak az egészen kezdőknél forul elő - a görcsösen merev lovas, akinek izmai feszültek és meg se próbál a lóval együtt mozogni. Gyakoribb a feszülten mozgó, aki megpróbálja  ló mozgását követni, de feszült, s még ha föl is veszi valamennyire az ütemet, lónak embernek egyaránt kényelmetlen a helyzet, mert a két lény mozgása nem simul össze. Egy érdekes, bizonyos értelemben más irányú szélsőség, amit fiatal fiúkon vettem észre. Köztük vannak ugyanis hallatlanul ügyesek, akik ösztönösen jól érzik magukat a lovon, ezért a legkevésbé sem feszültek, de túl sokat mozognak, kapkodnak, kezük lábuk kalimpál. Szinte sosem esnek le a lóról, de a koordinálatlan mozgás miatt a ló irányítása porblémát okoz. Aztán vannak az aktív koordináltak, akik már tulajdonképpen laza izomzattal, ritmusosan, összhangban dolgoznak, de egyszerűen túl sokat mozognak. Ilyeneket a gyakorlottabbak közt is elég sokat lehet látni. Végül vannak az igazán elengedettek, akik inkább hagyják, hogy a ló természetes mozgása végigfusson a testükön, s csak annyi aktivitást visznek bele a lovaglásba, ami épp föltétlenül szükséges.

Érdemes figyelni ilyen szemmel a lovasokat, de okosan teszi az ember, ha se saját magát, se ismerőseit nem sorolja be ezekbe a kategóriákba. Éspedig azért, mert a valóságban rengeteg köztük az átmeneti forma. Ráadásul nem vagyunk mindig ugyan olyanok, egyik nap így, másik nap úgy sikerül, pillanatnyi testi-lelki állapotunk függvényében. Sőt az egyes testrészeink is lehetnek különbözők. Előfordulhat, hogy combunkkal kétségbeesetten feszítünk, s közben kezünk lazán kalimpál. Vagy éppen fordítva, laza ülés mellett feszes kézzel tartjuk a szárakat. Igaz, a feszültség - lazaság hajlamos átterjedni egyik testrészünkről a másikra, sőt az emberről a lóra is. De nincs mindig így. A fenti típusokat éppen azért érdemes mégis átgondolni, mert segítségével figyelhetjük meg saját testünket. Ha egy-két óra lovaglás után fáradtságot, izomlázat érzünk valamely testrészünkben, akkor az biztosan többet dolgozott a kelleténél. De még lovaglás közben is, ha tudatosan figyeljük izmainkat, észre fogjuk venni, hogy hol van feszülés, vagy melyik tagunk mozog örökké fölöslegesen.  

Komoly játék

 

Íme egy példa! Tessék megnézni, ahogy ifjú barátunk végrehajtja ezt a "feladatot". Igaz, Különc  nem először megy át ezen a pallón. De kis lovasa még igazán a kezdők közé tartozik, Különc pedig nem az a ló, aki nem használja ki lovasa esetleges határozattlanságát.

Amit itt látunk, az a lovas tökéletes elengedettsége. Tomi mosolyogva, teljes lelki nyugalomban tereli föl a lovat a hídra, nem izgul, nem ideges, izmai teljesen ellazultak. A marra támasztott kéz miatt nem tudja ugyan puhán követni a ló fejének mozgását, de azért a ló a "szárak között marad", nem feszeng, s figyelme a "feladatra"  irányul.

Ismételten idézőjelbe teszem a feladat szót, mert túl komoly, s ha nagyon komolyan vesszük a dolgot, az eleve kizárja az elengedettséget - úgy a lovas, mint a ló részéről.

Nem buta dolog, hogy Parelli folyton a hét játékról beszél. 

Van egy érdekes videó a Youtube-on: Egy Parelli tanítvány Philippe Karlnál. Karl - a díjlovaglás nagy öregje - így kommentálja a Parelli tanítvány bemutatóját: "It has to look like a game. A serious game, but a game." (Olyannak kell látszania, mint egy játék. Komoly játék, de játék.) Azt hiszem, ez  a hozzáállás az elengedettség kulcsa.

Az elengedettség próbája

 

Gőblyös István egyik nyílt napján bemutatott egy tesztet az átengedőség vizsgálatára. Egy lovat fölállított farral a közönség felé, és fejéhez állva az egyik irányba a zablánál fogva határozottan bekérte a ló fejét. Jól lehetett látni, hogy a ló fara ugyanabba az irányba tér ki, mintha egy hullám szaladt volna végig a ló testén. A dolog látványos volt, és el lehet képzelni, hogy csak ellazult izomzat mellett működik. De pontos magyarázatot  - legalábbis amíg ott tudtam maradni - nem kaptunk. Itthon aztán kipróbáltam, s tapasztaltam, hogy ha a ló tényleg nyugodt, ellazult, akkor működik. Ezután elgondolkoztam a lehetséges magyarázaton.

A jelenség maga a fenti filmen látható, leginkább 20 mp körül lehet látni, hogy a ló gerince az ágyék tájékán meghajlik, és a fara felénk, vagyis a jó bal oldala felé tér lendül ki. Az sajnos nem látható, de az árnyék járásából sejthető, hogy a ló fejét (én zabla nélkül, csomózott kötőfékkel csinálom) határozott mozdulattal szintén balra bekérem. (A kamerát is nekem kellett fogni, ezért nem tudtam magamat is belevenni a képbe.)

Elgondolkoztam a lehetséges magyarázaton.

Az világos, hogy ha egy merev bot elejére madzagot kötök, és a botra merőleges irányban oldalra meghúzom, akkor a bot másik vége ellentétes irányba fog kifordulni. A jelenség tehát nem tisztán mechanikus. De tisztán reflexes sem lehet, mert az izomreflex alapvetően úgy működik, hogy az izom megnyújtására összehúzódással válaszol. (Ezen alapul a közismert térdreflex: behajlított lábunkon a térdkalács alatti inat megütögetve a comb feszítő izmai megrándulnak, alsó lábszárunk előre lendül.) Márpedig a fej határozott balra húzásakor a jobb oldali izomzat nyúlik meg, reflexesen ennek kellene meghúzódnia, ennek hatására a ló fara jobbra térne ki.

Ha tehát a ló gerince egész hosszában balra, a húzás irányába  meghajlik, annak egyetlen lehetséges magyarázata az, hogy a ló aktívan balra hajlítja saját magát. Vagyis nem egyszerűen enged a húzásnak, hanem a húzás, mint jel  hatására tevőlegesen balra hajlik, a gerinc bal oldali izmai összehúzódnak.

Megtévesztő, hogy ennek ellenére a száron aránylag jelentős feszülést érzünk ilyenkor. Azt lehetne gondolni, hogy ha a ló aktívan behajlítja nyakát és gerincét, akkor a szárnak el kellene lazulnia. Ez azért nem történik meg, mert rövid, impulzus szerű húzásról van szó, a jelzés fönntartása érdekében nagyobb sebességgel kell magunk felé húzni a ló fejét, mint amilyennel magától hajlik. A szárban jelentkező feszülés tehát nem az izmok ellenfeszülés miatt, hanem csak a ló fejének és nyakának tömege okozta tehetetlenség miatt lép föl.

Valóban az átengedőség jeléről van tehát szó.  Ahhoz, hogy a ló engedjen a lovas jelzéseinek, három feltétel szükséges. 

1. Értse meg, hogy mit akar a lovas.

2. Legyen hajlandó együttműködni. 

3. Legyen képes a kért feladatot végrehajtani

 

Az első feltételről sokszor elfeledkezünk. A nyomásra való engedést, mint jelrendszert csak akkor tudjuk használni, ha szisztematikusan tanítjuk rá a lovat, ahogyan az mind az igazi díjlovaglásban, mind a westernben, mind a természetes lovasképzésben alapelv. Amíg ezt nem tisztáztuk a lóval,

Az együttműködési hajlandóság viszont személyre szól. A ló elfogadja az adott  lovas személyét,  irányítását. Enélkül esetleg hiába húzogatjuk a ló fejét, azt mondja magában: "Ki vagy te, hogy csakúgy rángatsz itt engem?" 

Hiába érti azonban a ló, hogy mit akarunk tőle, és hiába van meg benne a jó szándék, ha közben izomzata pattanásig feszült. Ilyenkor merev botként fog viselkedni.

 

Csakugyan elfogadhatjuk tehát, hogy ez a "teszt" az átengedőség próbája. Célszerű felülés előtt mindkét oldalra elvégezni. Ha nem jár sikerrel a próba, akkor nem biztos, hogy lovunk fölkészült a lovaglásra.  Érdemes elvégezni a tesztet a foglalkozás legelején, majd némi földi gyakorlatok, hajlítások után, s összehasonlítani az eredményt. Azt várjuk, hogy másodjára lényegesen könnyebben, látványosabban tudjuk kiváltani a vizsgált jelenséget.