Magyar Lovaskultúra


2016-02-23 

A feledés homálya


 

A fizikusok azt állítják, hogy a világon leggyorsabban a fény terjed. Úgy látszik azonban, hogy nincs egészen igazuk. Szellemi világunkban legalábbis úgy tűnik, a sötétség olykor még gyorsabban terjed mint a világosság. Ez lehet az oka annak, hogy az erőszakmentes – ha úgy tetszik természetes – lókiképzésnek időről időre új prófétái bukkannak föl, akik egy ideig az újdonság erejével hatnak a környezetükre, aztán a sötétség elnyeli fényüket. Munkásságukat, módszereiket elfelejtik, hogy évtizedek vagy századok múltán látszólag a semmiből új fáklyavivő jelenjen meg. A közbeeső homály akkora, hogy az új hírnök olykor maga is azt hiszi, hogy valami újat talált.

Miféle okai lehetnek, hogy a korukban és környezetükben oly sokszor csodált mesterek tanait hamar elnyeli a feledés homálya? Széchényi Dénes leír egy érdekes történetet John Solomon Rarey-vel kapcsolatban. E történet szerint Rarey Párizsban mintegy két óra alatt szelídített meg és tett kezessé egy olyan mént, amit egy éve megközelíteni sem lehetett, még etetni is egy falba vágott lyukon keresztül kellett. A történet csattanója szerint azonban ez a ló, amelyiket két órányi foglalkozás után Rarey szár nélkül tudott lovagolni, két nappal később agyonrúgta az ápolóját. Széchényi aztán leír saját tapasztalatából hasonló eseteket, amikor valamilyen módon gyorsan megszelídített ló váratlanul visszaesett rossz természetébe, és ő maga szenvedett tőle igen súlyos sérüléseket.

Ezekből a történetekből ő azonban nem a szokásos következtetést vonja le, miszerint ezek a módszerek nem érnek semmit, hanem épp ellenkezőleg: rájön arra, hogy a baj minden ilyen esetben abból adódik, hogy a módszert nem folytatták következetesen és helyesen addig, amíg a lónak a szelíd viselkedés „átmegy a természetébe”. Kétségtelen azonban, hogy ilyen és hasonló történet igen gyakran megesik, máig is.

Egészen a legutóbbi időkig, a „suttogók” nem okvetlenül igyekeztek iskolát teremteni. Az első, akire a „suttogó” elnevezést használták, mai tudásunk szerint egy Daniel Sullivan nevű ír ember volt, aki kifejezetten igyekezett titokban tartani tudományát. Maga Rarey is a közönség kizárásával dolgozott, de legalább már elszánta magát arra, hogy módszereit leírja, s valamiképpen terjessze. Olyan pedig végképp egy sincs közöttük, akinek a módszerei átfogóan és visszavonhatatlanul elterjedtek volna, áthatva az egész lovas világot. A dolog kulcsát én abban látom, hogy mindezen lókiképző módszerek, minél „természetesebbek” – vagyis a ló természetéhez igazodók, annál kevésbé figyelnek a lóval foglalkozó emberre. Manapság éppen reneszánszukat élik ezek a módszerek, de minden iskola csupán a módszert próbálja átadni, azt, amiről úgy tudja, hogy a lónak megfelel. De a siker csak részben függ a lótól, miként a bajok nagy része sem a ló hibájából ered. Ha egy ló bizalmatlan, netán agresszív az emberrel szemben, akkor nem lehet elegendő a lovat megváltoztatni. És a változtatás nem is lesz hiteles, ha a körülötte lévő emberek – akik okai voltak a bizalmatlanságának vagy félelmének – nem változnak meg.

Pedig ma már ilyen is van: a lovak segítségével mindenféle vezetői tréninggel próbálkoznak, aminek a célja az ember megváltoztatása. De ez a két dolog különválik: vagy a kellemetlen természetű lovat próbáljuk helyes emberi hozzáállással megjavítani, vagy a helyes emberi hozzáállást (nemcsak lóhoz, hanem általában az élet dolgaihoz) jól nevelt lovak segítségével fejleszteni.

Mindig is úgy lehetett az, hogy kevés ember volt képes belátni, hogy a ló problémáinak elsődlegesen ő lehetett az okozója. Ezért hiába értek el koronként fényes sikereket a lószelídítők, ideig-óráig változtatva valamit az emberek és lovak viszonyán. Az eredmény nem lehetett tartós, a kudarcok láttán pedig a sötétség újra elfoglalta a maga birodalmát.

Ma ugyan ismét virágzásnak látszanak indulni a lóval való szelíd bánás módszerei, talán több is van belőlük egy kicsit a kelleténél. Mind igyekszik elhitetni magáról, hogy különbözik a többitől. Külsőségeiben különbözhet ugyan. De ma sem kap elég hangsúlyt, hogy a módszer, a technika csak a külszín, a lényeg a lovas személyiségében keresendő. Ha pedig az nem változik, a technika könnyen visszaüt.

Kedves Látogató!
 

Ez honlapunk régebbi változata, az old.magyar-lovaskultura.hu cím alatt, melyben új tartalmak már nem jelennek meg. A régieket még jó ideig megőrzünk, hogy a korábbi tartalmak változatlan formában megtalálhatók legyenek.
Az új változat , amely a korábbi magyar-lovaskultura.hu címen érhető el,  folyamatosan bővül friss tartalmakkal, illetve a régi oldalak megújulva átkerülnek az új, mobil eszközökön is könnyebben olvasható változatba.

 

Minden olyan régi oldalunkon, amelynek elkészült az új válotzata, az UGRÁS AZ ÚJ VÁLTOZATRA felirat jelenik meg. Erre kattintva az adott oldal új változatára ugorhatunk.

 

Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: A feledés homálya