Magyar Lovaskultúra
2013-11-24
Félelem és kíváncsiság
Mottó:
"Jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat"
József Attila
A félelem kioltására szolgáló módszerek eléggé ismertek. Kétféle technikáról szoktunk beszélni, a fokozatos és az elárasztásos módszerről. A fokozatos megoldás az, hogy az – esetleg – félelmet keltő dolgot először messziről mutatjuk meg a lónak, olyan távolságból, amikor az még nem vált ki menekülési reakciót. Majd alkalmanként kis fokozatokban egyre közelebb visszük, olyan kis lépésekben haladva, hogy a különbséget észre se vegye. Az elárasztásos technika ennek szinte ellentéte: engedjük a félelemkeltő dolgot hatni a róla, egészen közelről, úgy, hogy teljesen ne tudjon elmenekülni tőle: pl. egy körkarámban vagy futószáron tartva. Az ingert csak akkor vesszük el, amikor a ló rájön, hogy nincs értelme tartósan pánikolnia. Mindkét módszernek megvan a maga nehézsége, illetve veszélye. Ha a fokozatos módszerben túl gyorsan haladunk, és kiváltottuk a lóból az ijedtséget, akkor már nem tudunk visszalépni, át kell váltanunk az elárasztásosra. Ha viszont az elárasztásos módszer esetében nem tudjuk a hatást fönntartani a szükséges ideig, vagy a ló olyan mértékű pánikba esik, hogy kárt tehet magában vagy a környezetében, akkor éppenséggel ellenkező hatást értünk el: azt tanítottuk meg a lónak, hogy a menekülési taktika jó megoldás.
A kíváncsiság fokozására érdekes módon nem ismerünk közvetlen módszert. Egyetlen dolgot tehetünk csupán: azt, hogy ne akadályozzuk a lovat természetes kíváncsiságának kiélésében. Vagyis ne kövessük el azt a hibát, amit például az iskolákban gyakran elkövetnek a gyerekekkel szemben, amikor kizárólag a hivatalos tananyaggal engedik foglalkozni őket, lassan-lassan kiölve belőlük a természetes gyermeki kíváncsiságot. Az analógia egész pontos: az iskola teljesíteni akarja a kötelező elvárásokat, s ebben zavarólag látszik hatni a gyermek nyitott és csapongó értelme, amely szabadon szeretné bebarangolni az elé táruló világot. A lovas is érezheti azt, hogy ha éppen képezni szeretné a lovát, vagy valamilyen komolyabb terep-teljesítményt szeretne elérni, igencsak zavaró, ha a ló mondjuk megáll nézegetni valami útjába kerülő, ismeretlen tárgyat. Miként az sem szerencsés, ha a tanító szabadjára engedi ugyan a gyermek csapongó érdeklődését, de nem tanítja meg írni, olvasni, számolni, akként az se járható út, hogy csak a ló kíváncsisága szabja meg, merre és hogyan lovagoljunk. Az okos egyensúlyt kell megtalálni, amiben a lovas nem veszíti el az irányító szerepet, de nem is fojtja el a ló természetes kíváncsiságát és érdeklődését. Talán az lehet a legjobb, ha a lóval való együttlét nem korlátozódik azokra az alkalmakra, amikor csakugyan valamilyen teljesítményt várunk el tőle, hanem keresünk lehetőséget arra is, hogy – akár földről kísérve, akár nyeregből fölfedező utakra térve – különösebb kötelezettség nélkül hagyhassuk egy kicsit, hogy az történjen, amit a ló szeretne.
A most következő téli időszak különösen alkalmas erre. Még ha van is fedeles lovardája valakinek, nem okos áprilisig négy fal közé zárni a lovát. (Az unalmas környezet bizonyára nem fejleszti a kíváncsiságot.) Kint viszont hóban-sárban nagyon komoly teljesítményekre úgysem lehet törekedni. Az okos lovas ilyenkor céltalanul kisétál a lovával – ha nagyon csúszik, hát csak mellette ballagva, és engedi, hogy a ló kedvére bóklásszon. S ha ilyenkor egy-egy elszórt rossz gumikerék, malteres vödör, miegyéb akad az utunkba (ami amúgy nem tartozik az eltűrhető jelenségek közé) hát nyugodtan engedjük, hogy lovunk közelebbi ismeretséget kössön velük. S mostmár bizonnyal érthető, miért a fenti József Attila idézetet választottuk mottóul ehhez az íráshoz.
Az itt látható videóval szeretnénk érzékeltetni, mennyiben ellentéte egymásnak a kíváncsiság és a félelem. Ennek a kis filmnek az a története, hogy 2012 tavaszán egy vándorlásban lévő nagykócsag éppen a mi rétünkre szállt le kipihenni a hosszú út fáradalmait. A mi lovaink úgy gondolták, hogy egy ilyen nagyot és fehéret okvetlenül közelről meg kell szemlélni. Ügetésig fokozódó érdeklődéssel közelítették meg a kócsagot, aki azonban úgy látszik nem készült primadonnának, és nem szerette a túlságosan érdeklődő közönséget. Hirtelen szárnyatbontott, s ettől a mozdulattól a kíváncsiság helyét azonnal az ijedtség vette át a lovakban, ami rémült oldalugrásban fejeződött ki.
Jól látható, hogy a kíváncsiság közeledésben, a félelem pedig távolodásban nyilvánul meg.
Az fenti és az alábbi két kép arról igyekszik meggyőzni mindenkit, hogy a csikók természetes érdeklődése a felnőtt lovakból sem hal ki - ha békén hagyjuk őket.