Kezdőlap > Írások > A lovasképzés nehézségei: Okság és oktalanság

2017-03-20

Okság és oktalanság

 

Ameddig az én látóköröm terjed, Lezsák Levente az egyetlen filozófiát végzett lovas. Pedig nem lenne baj, ha több lovas ismerné például Arisztotelésznek az oksággal kapcsolatos tételeit, miszerint semmi nincs anélkül, hogy szükséges és elégséges oka ne lenne. S hogy miért kell Arisztotelész a lovagláshoz? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

 

Különféle lovas fórumokon gyakran találkozunk olyan kérdésekkel, hogy valakinek – az amúgy tökéletes, füttyszóra engedelmes – lova valamilyen kezelhetetlen rossz tulajdonsággal bír. Elrohan vagy épp mozdulni sem akar, nem megy ki terepre, netán bakol, rúg, harap, stb. A kérdező szinte mindig arra kíváncsi, hogy mit csináljon vele, hogy leszoktassa a lovát erről a kellemetlen viselkedésről. Általában tanácsot is kap: tegyen nagyobb vagy kisebb zablát a ló szájába, pálcázza meg ha bakolni kezd, mutassa meg a lónak, hogy ki a főnök, meg ilyenek.

 

Sem a kérdésekben, sem a válaszokban nem szokott előfordulni az az apró mozzanat, hogy a ló ilyen vagy olyan viselkedésének oka is van. Több mint szójáték, ha azt mondom, hogy a ló nem oktalan állat – ellentétben némelyek hiedelmével. Ellenben oktalan az ember, ha azt hiszi, hogy a neki kellemetlen viselkedésre létezik valami gombnyomás-szerű megoldás. Igaz, a lovak egy részét – jellemüktől függően – meg lehet törni, azaz rá lehet bírni arra, hogy ne tegyék meg azt, amit szívük (eszük) szerint tenniük kellene. De az ilyen ló sosem fog szívesen együttműködni.

 

Okos ember tehát az okokat keresi – ami persze nehéz. És ha úgy véljük is, hogy megtaláltuk, még nem hullik az ölünkbe a megoldás.

Legyünk őszinték magunkhoz és valljuk be, hogy a legtöbb esetben olyan megoldáshoz szoktunk folyamodni, ami bár működőképes, mégsem oki terápia. Én úgy nevezném: elterelés. Ha nem is tudjuk pontosan, hogy mi okozza a nem kívánatos magatartást, megkísérelhetjük elterelni a ló figyelmét a kiváltó okról, magyarán valami mással lekötni. Mondjuk tereplovaglásból hazafelé elsiet a lovunk. Ennek lehet az az oka, hogy nem érzi velünk biztonságban magát, vágyódik a lótársak után, de lehet, hogy tudja, hogy a lovaglás végén ennivaló vár rá, stb. Még ha tudnánk is az okot – ott kinn a terepen aligha van módunk megszüntetni. Viszont – ahelyett hogy állandóan visszafognánk – megpróbálhatunk különféle feladatokat adni: kígyóvonalat, kis köröket lovagolni – ami igénybe veszi a figyelmét, eltereli a gondolatait az azonnali hazamenéstől. Persze az ilyesmi inkább elsősegély mint terápia. Nem ment föl bennünket az alól a kötelességünk alól, hogy átgondoljuk a dolgokat, keressük az jelenségek okát. A megértés aztán előbb-utóbb kezünkbe adja a megoldást is.

Arisztotelész