Magyar Lovaskultúra


2011-01-07

Létezik-e lovaskultúra?

 
Létezik-e egyáltalán lovaskultúra - főképp a modern világban?
Ezt kérdezzük honlapunk bevezetőjében. 
 
Aki a kultúrát csak könyvekben, színházban vagy koncertermekben tudja elképzelni, annak a számára talán nem létezik. A kultúrának azonban van egy tágabb értelmezése, amibe a tudás, a kultusz, a játék, a művészet és a sport,  vagyis a test és lélek harmóniájának művelése egyaránt beletartozik.  Ebbe a tágabb értelmezésbe a lovaskultúra igenis belefér, hiszen a lovaglás, a lovakkal való kapcsolat tudást, művészetet, kikapcsolódást, a természet szeretét egyaránt jelenti.
 
Hogy mi a kultúra és mi nem az, annak megvilágítására álljon itt egy idézet Jelenits Istvánnak a Vigília 2010 márciusi számában megjelent írásából:
 
"A latin cultura szó a colo, colere igéből származik, azt pedig más és más módon kell magyarra fordítanunk aszerint, hogy milyen tárgyra utal. Magyarban a földet műveljük, testünket, hajunkat ápoljuk, gondozzuk, az istenekkel törődünk, foglalkozunk. A latinban mindezt az egyetlen colere ige fejezi ki. Az ókorból ránk maradt latin szövegekben a cultura szó mellett rendszerint van egy birtokos jelző: cultura agri: földművelés, cultura amici: társalgás, cultura deorum: istentisztelet, vallásosság. Mindnyájan ismerjük a colere igének egy másik főnévi származékát, a cultust. Az ókori szövegekben ez gyakrabban előfordul, ugyancsak sokféle jelentésárnyalattal. A modern nyelvekben többnyire istentiszteletet jelent."
 
Az idézet elég világossá teszi, hogy  a kultúra nemcsak a "magas" művészet és tudomány világa. Egy más szemszögből, de mégis hasonló gondolatot mutat meg a közkedvelt Kisherceg írójának, Antoine de Saint Exupéry-nek alábbi mondata:
 
"A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. "
A. de Saint-Exupéry: Az ember földje - ford. Rónay György
 
Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a lovához és a természethez alázattal közeledő lovas hasonlóképp "a természet egy-egy titkát ragadja meg", a természet csodájával kerül eleven kapcsolatba. Azt hiszem, ez képezi a lovaskultúra lényegét.
 

 

 

Ez a mintegy harmincezer éves barlangrajz Chauvet pont d'arc-ból  nagyon elgondolkoztató, mert a kép  azt sugallja, hogy aki festette, nagyon sokat tudott a lovakról. A vonuló (vágtató?) ménes egész közelről van ábrázolva. Figyeljük meg a fejek és a fülek helyzetét és a nyak ívét.  Különösen  a fejek állásszögét! Amelyik leghátrább van, az egy kicsit előrenyúlik az orrával, mintha így akarná csökkenteni a lemaradást. A két középső úgy tartja a fejét, mintha díjlovas ülne rajta. A legelső ismét egy kicsit előbbre nyúlik, mint vezető figyel előre.

Különös, hogy ezek a rajzok határozottan fejlttebbnek tűnnek, mint a Lascaux-i barlang sokkal későbbi, mintegy 17ezer éves rajzai.

Ennek a képnek a láttán az a gyanúnk támad, hogy az ember lovakkal való kapcsolata régebbi lehet, mint amiről tudunk. Négyezer évet szoktak mondani, persze mint alsó határt, amire bizonyíték van.

Meglehet, amikor ez a festmény készült, még nem hátalták a lovakat. De viselkedésükről már nagyon sokat tudhattak, és ez már önmagában is tanulságos. Egyrészt tizenötezer éve az ember ismeretanyagának - mondhatjuk bátran, kultúrájának - már része volt a lovak természetével kapcsolatos számos ismeret. Másrészt az sejthető, hogy a lovak természetének ismerete jócskán megelőzte a lóraszállást. Hát ezt pedig mi mai lovasok is megszívlelhetjük.  

Kezdőlap > Írások > A lovaskultúráról

2013-02-20

Lovak a paleolitikumban

 

Ma egy olyan adatra bukkantam, ami a fenti képpel kapcsolatos eszmefuttatásunkat más, egészen meghökkentő megvilágításba helyezi. A régészeti kutatások a ló háziasítását 4-5000 évvel ezelőttől fogva tekintik bizonyíthatónak. A World of Archeology 1980-as (!) 12. évfolyam 2 számában megjelent egy cikk, amelynek címe: Crib-biting: Tethered horses in the Paleolitic? (Karórágás: pányvázott lovak a paleolitikumban?).  Sajnos az Interneten megfelelő előfizetés nélkül csak az összefoglaló olvasható. Ebből is kiderül azonban, hogy a szerző, Paul G Bahn  szerint a karórágás a metszőfogak jellemző kopását okozza. Ezt a kopást a középső és felső paleolitikumból (az előbbi 280-tól 40 ezer évvel, az utóbbi 40-től 18 ezer évvel ezelőtti időszak) származó leleteken is megtalálták. Mivel a szerző szerint szabadon élő állatok esetében ez a szokás nem alakul ki, a leletek annak a lehetőségét vetik föl, hogy az ember az eddig tudottnál sokkal korábban  -  a Chauvet pont d'arc-i barlangrajz korának éppen megfelelő időszakban - már befogott lovakat.  Ez mindenesetre alátámasztaná azt a benyomásunkat, hogy ezek a rajzok nagyon közeli megfigyelésből származhattak.

Természetesen egy ilyen őslénytani lelet értelemezése számos bizonytalansággal jár,  és semmi esetre sem tekinthetjük bizonyítottnak, hogy harmincezer éve az ember már hátalta a lovat vagy akár csak tartotta. Mégis, a közölt őslénytani lelet és a barlangrajz valamiképpen összevág, s komolyan fölveti a lehetőségét annak, hogy az ember és a ló közös története a régészeti módszerekkel megközelíthető múltnál sokkal régebbi lehet.