Magyar Lovaskultúra
"A latin cultura szó a colo, colere igéből származik, azt pedig más és más módon kell magyarra fordítanunk aszerint, hogy milyen tárgyra utal. Magyarban a földet műveljük, testünket, hajunkat ápoljuk, gondozzuk, az istenekkel törődünk, foglalkozunk. A latinban mindezt az egyetlen colere ige fejezi ki. Az ókorból ránk maradt latin szövegekben a cultura szó mellett rendszerint van egy birtokos jelző: cultura agri: földművelés, cultura amici: társalgás, cultura deorum: istentisztelet, vallásosság. Mindnyájan ismerjük a colere igének egy másik főnévi származékát, a cultust. Az ókori szövegekben ez gyakrabban előfordul, ugyancsak sokféle jelentésárnyalattal. A modern nyelvekben többnyire istentiszteletet jelent."
"A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. "A. de Saint-Exupéry: Az ember földje - ford. Rónay György
Ez a mintegy harmincezer éves barlangrajz Chauvet pont d'arc-ból nagyon elgondolkoztató, mert a kép azt sugallja, hogy aki festette, nagyon sokat tudott a lovakról. A vonuló (vágtató?) ménes egész közelről van ábrázolva. Figyeljük meg a fejek és a fülek helyzetét és a nyak ívét. Különösen a fejek állásszögét! Amelyik leghátrább van, az egy kicsit előrenyúlik az orrával, mintha így akarná csökkenteni a lemaradást. A két középső úgy tartja a fejét, mintha díjlovas ülne rajta. A legelső ismét egy kicsit előbbre nyúlik, mint vezető figyel előre.
Különös, hogy ezek a rajzok határozottan fejlttebbnek tűnnek, mint a Lascaux-i barlang sokkal későbbi, mintegy 17ezer éves rajzai.
Ennek a képnek a láttán az a gyanúnk támad, hogy az ember lovakkal való kapcsolata régebbi lehet, mint amiről tudunk. Négyezer évet szoktak mondani, persze mint alsó határt, amire bizonyíték van.
Meglehet, amikor ez a festmény készült, még nem hátalták a lovakat. De viselkedésükről már nagyon sokat tudhattak, és ez már önmagában is tanulságos. Egyrészt tizenötezer éve az ember ismeretanyagának - mondhatjuk bátran, kultúrájának - már része volt a lovak természetével kapcsolatos számos ismeret. Másrészt az sejthető, hogy a lovak természetének ismerete jócskán megelőzte a lóraszállást. Hát ezt pedig mi mai lovasok is megszívlelhetjük.
2013-02-20
Ma egy olyan adatra bukkantam, ami a fenti képpel kapcsolatos eszmefuttatásunkat más, egészen meghökkentő megvilágításba helyezi. A régészeti kutatások a ló háziasítását 4-5000 évvel ezelőttől fogva tekintik bizonyíthatónak. A World of Archeology 1980-as (!) 12. évfolyam 2 számában megjelent egy cikk, amelynek címe: Crib-biting: Tethered horses in the Paleolitic? (Karórágás: pányvázott lovak a paleolitikumban?). Sajnos az Interneten megfelelő előfizetés nélkül csak az összefoglaló olvasható. Ebből is kiderül azonban, hogy a szerző, Paul G Bahn szerint a karórágás a metszőfogak jellemző kopását okozza. Ezt a kopást a középső és felső paleolitikumból (az előbbi 280-tól 40 ezer évvel, az utóbbi 40-től 18 ezer évvel ezelőtti időszak) származó leleteken is megtalálták. Mivel a szerző szerint szabadon élő állatok esetében ez a szokás nem alakul ki, a leletek annak a lehetőségét vetik föl, hogy az ember az eddig tudottnál sokkal korábban - a Chauvet pont d'arc-i barlangrajz korának éppen megfelelő időszakban - már befogott lovakat. Ez mindenesetre alátámasztaná azt a benyomásunkat, hogy ezek a rajzok nagyon közeli megfigyelésből származhattak.
Természetesen egy ilyen őslénytani lelet értelemezése számos bizonytalansággal jár, és semmi esetre sem tekinthetjük bizonyítottnak, hogy harmincezer éve az ember már hátalta a lovat vagy akár csak tartotta. Mégis, a közölt őslénytani lelet és a barlangrajz valamiképpen összevág, s komolyan fölveti a lehetőségét annak, hogy az ember és a ló közös története a régészeti módszerekkel megközelíthető múltnál sokkal régebbi lehet.