Magyar Lovaskultúra


  következő

2010-03-06

A "suttogó" elnevezés eredete

Frissítve: 2011-07-13


Suttogónak olyan embert szoktak nevezni a lovas világban, aki kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül tudja a lovakat irányítani, elnyeri akár a legvadabb természetű lovak teljes bizalmát, szelíddé és együttműködővé teszi őket, éspedig elég rövid idő alatt.

 

Már az ókorból is ismerünk olyan gondolatokat, amely a lovak nevelésében a kényszerítés helyett a szelíd bánásmódot és a lovak természetes együttműködési készségét helyezi előtérbe.  (Lásd írásunkat Xenophonról itt<<)

 

Honnan származik ez a különös elnevezés, amelynek megfelelője az angol (horse whisperer) és német (Pferdefüstlerer) nyelvben is megtalálható?

Amennyire követni tudjuk, a suttogó elnevezés az ír Daniel Sullivanig (+1810) vezethető vissza. Sullivan titokban, (a közönség kizárásával) dolgozot.  A leírások szerint akik meglesték, csak annyit láttak, hogy igen közel hajolt a lovak fejéhez, füléhez, s úgy gondolták, suttoghat valamit a fülükbe. Vélhetőleg róla írhatta Balassa Konstantin:

 

Azt mondják, hogy Angliában igéző erővel bíró lószelídítők vannak, a'kik a leg vadabb és gonoszabb lovakat is tsak az által szelídítik meg és bírják a' patkolásnak önként való elvállalására, hogy valamit a' fülükbe súgnak. Mind az által, ha az egész történet nem költemény, úgy az minden bizonnyal ámító kérkedésen (charlatanerie) álapodik; mert a' ló hágy ugyan valamit a' fülébe súgni, re reá megrázza a' fejét, és úgy marad, mint azelőtt

Az erőszak nélkül való patkolás - Balassa Konstantin után németből fordítva

 

Az írás azonban ugyanígy utalhat John  Solomon Rarey-e is, aki szintén a közönség kizárásával tevékenykedett. (Lásd lentebb.) Sullivantől írásos munkát nem ismerünk, róla szóló cikk Henry Twiss írása a Journal of the Cork Historical and Archaeological Society-ben jelent meg 1927-ben. (Eddig nem sikerült hozzáférni)

http://en.wikipedia.org/wiki/Daniel_"Horse-Whisperer"_Sullivan

Sullivan tevékenységének lényege tulajdonképpen homályban maradt.


Willis J Powell (+1848) könyvének előszavában említi Sullivant, és föltételezi, hogy ő, és Sullivan hasonló fölismerésre jutottak. (Tachyhippodamia; or, The New Secret of Taming Horses

(http://quod.lib.umich.edu/cgi/t/text/pageviewer-idx?c=moa&cc=moa&idno=ajs0493.0001.001&frm=frameset&view=image&seq=3 )

Powell már részletesen leírja módszerét, de nem mindig teljesen meggyőzően. Érzékelhetően törekszik arra, hogy elkápráztassa olvasóját. Figyelemre méltó, hogy Powellnek van élő, ismert leszármazottja, a Wikipédiában a Powellről szóló szócikk tartalma tőle származik. Ez a körülmény arra utal, hogy Amerikában a hagyomány folytonos maradt, Powelltől a mai természetes lovasokig megszakítás nélkül élt tovább.

Eleinte nyugtató vegyszerekkel próbálkozott, de nem jutott használható eredményre. Ezután abból indult ki, hogy ha a ló minden ijesztő hanghoz, látványhoz könnyen hozzászokik, de a testére ható fájdalmat (ütést) nem szokja meg, akkor ez a pozitív hatásokra is érvényes lehet, tehát gyöngéd érintéssel, simogatással nagyobb hatást lehet elérni, mint hanggal, vagy látható jelekkel.

 

Ezen első kísérletek után mélyen eltöprengtem a lovak természetén általában. Sokan közülük, ha be vannak szorítva, semmitől vissza nem riadnak, annak ellenére, hogy – ez volt töprengéseim eredménye – félelmük, inkább mint bármi más, ellenállásuk oka. Akár a legvadabbak ellenállása, amivel ezek akár az embernek, vagy bármi másnak nekirontanak, ha be vannak szorítva, de amint elengedik őket és visszaeresztik a mezőre, nem bántanának senkit, hanem szépen elballagnának. Ha beláttuk, hogy a makacskodás kizárólag azon lovak félelmének következménye, amelyeket erőszakkal akarnak idomítani, nem marad más hátra, csupán csak föl kell fedeznünk, mi módon lehet félelmüktől megszabadítani őket. A félelemtől megszabadítani annyit tesz, mint bizalmat szerezni, másként szólva bizalmat szerezni annyi, mint elvenni a félelmet. Azt hiszem nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna, hogy mennyivel jobban esik, ha megfésülnek bennünket, mintha magunknak kell fésülködnünk. Vagy -nyersen szólva - nem esik-e jobban, ha valaki fájó kezünket vagy lábunkat megsimogatja, mintha magunk simogatnánk. Mindenki tudja, mennyire kedveli a papagáj, ha megvakarjuk, vagy dörzsöljük a feje búbját. Mármost öt érzékünk közül a tapintás többet jelent közvetlen anyagi hatásában a többi négynél. Ez hasonlatos mind az állatok, mind az ember esetében, ezzel szemben a látás és a hallás az emberre másként hat, mint az állatokra. Az állatok általában csaknem vagy éppen teljesen érzéketlenek arra a kellemes hatásra, amit az ember élvez valami szép vagy nagyszerű dolog láttán. Más dolgok viszont éppenséggel félelmet váltanak ki belőlük. Ugyancsak félelmet keltenek bennük a hirtelen vagy kellemetlen hangok, viszont szinte tökéletesen érzéketlenek a lágy vagy dallamos hangok iránt. Az érintés azonban a lovak számára ugyan olyan kellemes vagy egyes esetekben még inkább az, mint az ember számára. A ló élénk fájdalmat érez az ostorcsapásra vagy tűszúrásra, és jóleső érzés neki a simogatás, dörzsölés, vakargatás. Jól ismert dolog, hogy egy tárgy, ami első látásra megrémít egy lovat, kevés idő akár néhány perc multán megszokottá válik a számára. Ugyanezt mondhatjuk a kezdetben rémítő hangokról, mint pl. a puska vagy ágyúdörgésről. Mindezeket csakhamar megszokja, feltéve, hogy nem társul hozzá kellemetlen testi érzékelés. De sosem válik számára annyira megszokottá az ostorcsapás, hogy ne féljen, ha keményen a hátára mérik. Következésképpen: Oszlasd el a félelmet – építs bizalmat – tedd a dolgokat megszokottá.”


Az idézet utolsó mondatát bátran magáénak vallhatná akár Monty Roberts, akár Pat Parelli, hogy csak a legismertebb mai amerikai suttogókat említsük. S ez ismét az előbb említett folytonosságot igazolja.

 

John Solomon Rareyről (1827-1866) már elég sokat tudunk. Unokaöccsének George Solomon Rareynek dédunokája, Damon Rarey grafikus honlapján digitális változatban közli Rarey „The Complete Horse Tamer” (1862) című munkáját, mely mai szemmel nézve is megállja a helyét. Rarey The Braking, Training and Taming Horses című munkája Powell Tachyhipodamiájának 1872-es kiadásával egy kötetben jelent meg.

Életrajzát unokahúga Sara Lowe Brown írta meg 1916-ban, ennek digitalizált változatát J S Rarey közvetlen leszármazottjának engedélyével  tette közzé az Interneten a www.horsetrainingresources.com. Egy másik róla szóló írás: Rarey és Cruiser http://www.groveport.org/sections/about/rarey.asp (Sajnos ez a link már nem él)

 

Rarey híre Magyarországra is eljutott, a Vasárnapi Újság 1858-ban (tehát még Balassa Konstatnin életében !) három alkalommal is részltesen foglalkozott vele:

 

Rarey, az amerikai lószelidítő 1858 április 11 http://epa.oszk.hu/00000/00030/00215/datum05857/cim205865.htm

Rarey lószelidítő titka 1858 augusztus 8

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00232/datum06316/cim106328/cim206329.htm  Ez az írás azt állítja, hogy Rarey titka egy különös szer bedörzsölésében áll, amely a lóra nyugtatólag hat.

 

 Rarey lószelídítési elméletének három sarkelve 1858 augusztus 22

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00234/datum06370/cim106380/cim206383.htm

(Rarey munkája magyarul is megjelent, ezek szerint 1858-ban Ráth Mór kiadásában)



Ugyanebben az évben több kisebb hír is megjelent a Vasárnapi Újságban Rareyvel kapcsolatban:

 

1858 április 18 Rarey, a hires lószeliditő, Pestet is ohajtja meglátogatni s már kibocsátá aláirási felhivását. Aláirási iv van helyben Bérczy Károlynál, a lóversenyegylet titkáránál. Ha három hó alatt 250 aláiró találkozik, Rarey ur Pestre jön, különben nem. Az aláiró 105 pftot tartozik letenni azonnal titkár urnál, melly összeg, ha R. ur el nem jön, visszaadatik. Rarey ur minden aláirót be fog avatni lószeliditési titkába, de csak azon föltét alatt, hogy avval üzletet nem folytat. A vidéken lakók a 105 pftot bérmentesen is beküldhetik titkár urhoz Pestre, szerviták terén 3-ik szám alatt.

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00228/datum06203/cim106216/cim206222.htm


1858 junius 27 (Rarey a hires lószeliditő) – kiről bővebben is emlékeztünk már – több főrangu porosz ur meghivására, rendszere megismertetése végett, tanfolyamot nyit, mire az aláirások már megindultak. – A dij egy-egy személytől 70 tallér. – Egyetlen előadás elég a nagyszerű titok elsajatitására. – Most meg azt irják ról a lapok, hogy közelebb a londoni állatkertben a legszilajabb zebrát annyira megszeliditette csodálatos módszerével, hogy az előbb fékezhetlen vad most ugy jár utána, mint valami szelid eb.

Nem tudjuk, hogy végül is eljutott-e Magyarországra, valószínűleg nem, mert nincs nyoma

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00226/datum06147/cim106157/cim206164.htm

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00226/pdf/VU-1858_05_26_06_27.pdf

 

1858 augusztus 1

Rarey lószelídítési titka, melyet ő kéziratban Amerikában felejtett, mint halljuk, nemsokára magyarul is meg fog jelenni.

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00231/pdf/VU-1858_05_31_08_01.pdf

 

Mivel Powell nyomán a simogatást alapvető eszközként használta a ló megnyugtatására, az a tévhit terjedt el róla, hogy valami nyugtató szert dörzsöl be ilyenkor a ló testébe.

Érdekes irodalmi adalék Rareyvel kapcsolatban Nyikolaj Leszkov Lepecsételt angyal című elbeszélése. A novellának nem kell föltétlen történeti hitelt adnunk, de az elbeszélés szerint Rarey Moszkvába is eljutott, de ott nem sikerült elboldogulnia egy nagyon agresszív lóval, amelyiknek az volt a szokása, hogy szétharapta a lovasa térdét. Rarey ugyan nem sérült meg, mert acél térdvédőt húzott, de nem tudta megszelídíteni a lovat, akit később a novella főhőse saját elbeszélése szerint erőszakkal megtört.

http://mek.niif.hu/04500/04528/04528.htm#2  

Rarey említett életrajzában szerepel egy utazás Oroszországba, de nem Moszkvába, hanem Szentpétervárra, ahol a cár nagy ámulatára sikerrel szelidített meg egy kezezlhetetlennek tartott lovat. Amikor a cár megkérdezte a lovászait, hogy ők miért nem tudták így kezelni a lovat, azt felelték neki, hogy Rarey bizonnyal az ördöggel cimborál. Leszkov novellájában is „ördöngős idomító”-ként emlegetik

 

Louis Nolan (1818 január -1854 október 25) nevét nem emlegetik a suttogók közt, de érdekes magyar vonatkozása van. 1832 és 38 között - vagyis pontosan Balassa idejében - a magyar és a lengyel seregben szolgált, majd 1852-ben könyvet írt ezzel a címmel: The Training of Cavalry Remount Horses: A New System. Nolant Rarey könyvének 1859-es Londoni kiadásában említi az előszó. Az előszó szerzője  azt állítja, hogy Nolan nem tudott Rareyről.  Nem találtuk konkrét nyomát annak, hogy Balassa Konstantinnal kapcsolatba került volna. Nemsokkal halála után 1854 november 25-én a The Illustrated London News megemlékezést közöl róla, amelyben egyebek közt azt olvashatjuk, hogy a magyar nyelvben is bizonyos jártasságra tett szert. Szinte elképzelhetetlen, hogy a Monarchia seregében szolgálva ne hallott volna Balassáról, akinek Die Zähmung des Pferdes című könyve 1835-ben jelent meg. Nolan fent említett könyvében egyébként Xenophónt is idézi, modván, a lovak nem a szigorúságból, hanem a szelídségből tanulnak. 


 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az írás a "suttogó" kifejezés eredetét, az első "suttogókat", a természetes lovaglás újkori történetét vizsgálja

Kezdőlap > Írások > A "suttogó"  elnevezés eredete 1. rész > 2. rész Magyar suttogók

John Solomon Rarey
The Complete Horse Tamer
(A tökéletes lószelidítő)
 -részlet- 
 

Milyen zablát használjunk, és hogyan?


A zabláhaz való első szoktatáskor nagy, sima felületű csikózablát válasszunk, ami nem sérti a csikó száját. Mindkét oldalán legyen rajta pálca ami megakadályozza, hogy akármelyik irányból áthúzzuk a ló száján. Ez legyen a kantárhoz rögzítve, de először úgy tegyük föl, hogy nem használunk semmilyen szárat, hanem hagyjuk a lovat a karámban szabadon szaladgálni egy ideig, amíg egy kissé hozzá nem szokik a zablához, és már nem akarja kiköpni. Ezt többször ismételjük meg, mielőtt bármi egyebet kezdenénk csinálni a csikóval. Mihelyst jól viseli a zablát, kapcsoljunk hozzá egy egyszerű szárat, martingál nélkül. Legyen rajta kötőfék is, vagy egy olyan kantár, amelyhez alul futószár kapcsolható. Így a ló vezethető anélkül, hogy a zablára nyomást gyakorolnánk. Némely gazdák azzal kezdik, hogy kiképző hevedert tesznek a lovukra, és olyan szorosra csatolják a zablát, ahogy csak bírják, azért hogy a ló magasra emelje a fejét. Aztán fél napokat futószáron kergetik a lovat. Ez az egyik legrosszabb büntetés, amit egy csikóval meg lehet tenni, ráadásul meg is sérülhet a fiatal állat. Láttam ilyen okból olyan súlyosan sérült csikót, hogy sosem gyógyult föl.

 
Mielőtt a kiképző hevedert föltesszük, a lónak már jól hozzá kell szoknia a zablához, és először csak annyira szabad fölcsatolni a zablát, mint amilyen magasan a ló természetesen tartja a fejét. Így hamar megtanulja, hogy nem hajthatja lejjebb a nyakát, és hogy ha kicsit följebb emeli, akkor megszűnik a zabla nyomása. Minden alkalommal egy kicsit följebb csatolhatjuk a zablát, amíg fokozatosan el nem érjük a szép, méltóságteljes nyaktartást anélkül, hogy a lovat megsértenénk, földühítenénk vagy fölsértenénk a száját. Ilyen szorosan felcsatolt zablával ne maradjon a ló tizenöt percnél tovább.

2012-12-08

Bunting

 

A Vadász- és Versenylap 1859 november 20-i számában egy másik, ezúttal angol suttogóról olvashatunk, akinek azonban csak családi nevét közli a lap. (A cikket lásd a bal oldali hasábban)  Bunting úr és tudománya alighanem feledésbe merülhetett, az Interneten hiába kutakodtunk utána. Az angol wikipédia 28 különböző Buntingot sorol fel, van köztük angol cricket játékos, ausztrál sorozatgyilkos és ír politikai aktivista. Lószelidítő nincs. Annál értékesebb a Vadász- és Versenylap beszámolója

 

 

 

 

 

" Múlt szerdán és pénteken új érdek vonta a pesti lókedvelöket Fouraux úrmtilovardájába, melly eddig a lovak és mülovarok ügyességéhez mért csekély részvétet tapasztalt. Az új érdek Bunting angol lószeliditő mutatványa volt, ki párnappal elébb s a mutatvány estéin is felhivást intézett a közönséghez, küldenék hozzá a lehető legszilajabb lovat. A szerdai mutatvány egy helybeli lókereskedő gonosz lován történt, melly kantár nélkül egészen szabadon bocsáttatott be a műlovarkörbe.

Bunting úr a fékezhetlen lovat — erről jót állhatunk—e perez előtt nem látta s most kantárral kezében, hideg nyugalommal és lassan édesgető szóval közeledett a ló felé, melly a reá szegzett szemek átható nézelletére mintegy bámulva állott meg. Percz alatt a ló fején volt a kantár, aztán a heveder s az állszij, mellynek megvonásával a fő ellenállhallanúl fordul jobbra vagy balra. Bunting ekkor a ló jobb előlábát kevés bajjal begörbített térddel felköté s néhány perez múlva földön hevert a ló; minek több izben ismétlése után Bunting a lóra ült, sőt később ennek lábát saját fejére tevé. Legérdekesebb része azonban az elbánásnak nem a közönség szemelátára, hanem akkor történt, midőn a ló kivezettetvén, újra neki vadult, szökött és rúgott s magához közelíteni senkit nem engedett. Bunting ekkor is véghetlen nyugalommal ment hozzá s ez érezve a fölötte gyakorolt hatalmat, kis tétovázás után megadta magát. A modor a Rareyféle, de Bunting nem Rarey tanítványa, sőt ettől állítólag ezer font sterlinget nyert fogadásban a fölött, mellyikük használ kevesebb kényszert a bánásmódban. Jövő hétfőn a magyar egyesületi lovardában ad mutatványt Bunting."

 

Forrás:

Országos Széchenyi Könyvtár

Elektronikus Peirodika Archivum

Úgy látszik tehát, hogy a XIX. században "tolongtak" hazánkban és szerte a világon a suttogók. Ez az a század, amikor a lovak még gyakorlati használatban voltak, de már  megindult a vasúti közlekedés, megjelentek a gőzgépek, megindult az a folyamat, ami nyomán a lovat a gazdaságból, közlekedésből és a katonaságból kiszorította a gép, a technika. A lovaglás tudománya többé nem tartozik a mindennapi élet elengedhetetlen szükséglete közé, a gyakorlati használat helyébe lép viszont a sport. Úgy tűnik, ebben az átalakulásban egy időre elvész a suttogók tudománya. A mindennapi embernek már nincs szüksége arra, hogy tudjunk bánni a lóval. Egyelőre nem ismerünk "suttogókat" a huszadik század eleje-közepe tájáról. Csak e század végén, s inkább a huszonegyedikben fordul újra feléjük a figyelem.

2012-12-16

Hogy Rarey híre-neve mekkora volt a XIX. századi Magyarországban, azt jól mutatja, hogy Jókai Mór is megemlékezik róla egy kevéssé ismert írásában, melynek címe Egész az északi pólusig. Ennek egyik fejezete a "Jegesmedvék Rareyje" címet viseli, jól mutatván, hogy Rarey olyan fogalommá vált a maga korában, ami nemhogy magyarázatra nem szorult, hanem éppen más dolgok magyarázatául szolgált. Az írás olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban, s aki Jókait a Kőszívű ember fiai alapján ismeri, igen elcsodálkozhat ezen az íráson. A mi számunkra azonban legalább annyira érdekes, hogy Rarey tevékenységét vaskos tévhitek lengték körül. Jókai ezen írásában ugyanis azt állítja, hogy Rarey kloroformmal szelíditette a lovakat. Rarey azonban Powell követője, s Powell világosan leírja, hogy bár kezdetben próbálkozott kémiai szerekkel, hamar rájött, hogy ezek, még ha érnek is valamit, tartós eredményt nem adnak, hatásuk elmultával a ló természete ismét olyan lesz, mint annak előtte.

Mivel Rarey is a nyilvánosság kizárásával dolgozott; s mivel könyvét, amiben módszereit leírja, bzonyára  kevesen olvashatták, csak bemutatóinak járt híre.  Ez pedig csak találgatásokra adott alkalmat, így terjedtek el a különböző varázsszerekkel kapcsolatos téveszmék.

A fenti, bal oldali sávban olvasható történet Buntingról azonban szintén elgondolkoztató: a "suttogók" tudománya: egy bemutatón láthatóan nehezen kezelhető ló kezessé tétele lehet látványos - de a tartós eredményt elérni sokkal nehezebb. Monty Roberts magyarországi bemutatója után is keringtek hírek arról, hogy a lószállítóba való fölküldés már nem volt olyan egyszerű, amikor haza kellett szállítani a közönség előtt remekül szereplő lovakat.  Ez persze nem a módszer kritikája, inkább csak figyelmeztetés: az igazi eredmények nem egy félórás bemutatón születnek.