Magyar Lovaskultúra


Kétségtelen, hogy a zabla maga is része a lovas kultúra tárgyi világának. Vannak brutális, vannak célszerű és vannak esztétikus kiképzésű zablák.

A konstrukciók millió változata alakult, fejlődött ki évszázadok - ezredek alatt, s minden egyes zabla az emberi lelemény egyfajta megnyilvánulása. Sokan kételkednek azonban abban, hogy a lovak lelkesen fogadnák ezirányú leleményességünket. Van ló, amelyik ellenáll a zabla miatt a kantározásnak, van amelyik békén rágogatja. Vannak zablától fölsebzett, megkeményedett, heges  szájú lovak. Láttam olyan lovat, amelyiknek egészen lefittyedt az ajka a szájzugban kialakult vastag hegtől. Ezt a lovat mostani gazdája leginkább kantár nélkül lovagolja.  Ez a történet önmagában elég ahhoz, hogy átgondoljuk a kérdést.

Amatőr gondolatok a zabláról

3. rész

 
Mi a teendő, ha valaki zabla nélkül szeretne lovagolni? Korrekt válasz, hogy keressen egy természetes lókiképzésben jártas, komoly szakembert, és vegyen részt a megfelelő tanfolyamokon. Több okból sem adunk itt instrukciókat, csupán annyit vállalunk, hogy elmeséljük: mi hogyan dolgozgatunk a lovainkkal. A történeti hűség megkívánja, hogy elmondjuk: számomra is egy természetes lovasképzés tanfolyammal kezdődött a dolog, Sárffy Tamásnál. Akkori lovam egy valamikor elég jól belovagolt, később azonban elhanyagolt ló volt. Kb. egy éve dolgozgattam vele, mikor elkezdtem, még csődör volt, de elég hamar a herélés mellett döntöttünk. A lóval nem lehetett egyedül terepre menni, a tanfolyamra, ami vagy két kilóméterre volt a lovardánktól - csak kísérővel tudtam eljutni. A harmadik nap végén egyedül mentünk haza, a zabla már a hátizsákban volt. Azóta még három lóval csináltuk végig az alapképzést, és a zabalmosás örömeit egészen elfelejtettük.
Minden a  földről kezdődik. Mai napig a legritkább esetben ülünk föl lóra anélkül, hogy előtte legalább egy rövid földi játékot nem csinálnánk meg. Ez alatt fölmérhető a ló pillanatnyi kedélyállapota, s ha netán valami sérülése, baja lenne, azt is észrevesszük.
A földről végzett gyakorlatok csomózott kötőfékkel történnek, amelynek házi elkészítési módját már leírtuk (lásd itt<<), használatát pedig be fogjuk mutatni. A végezhető gyakorlatok végtelen változata tulajdonképpen négy alapsémára vezethetők visssza. Az első a követés, amikor teljesen laza vezetőszárral a kézben (később anélkül, lásd a>>láthatatlan szár<<) megyünk a ló előtt, és hozzászoktatjuk, hogy kövesse mozdulatainkat. A második a símogatás (kézzel, kötéllel, pálcával, ostorral!), ami a megnyugtatás, ellazítás eszköze. A harmadik alapséma amikor megtanítjuk a lovat, hogy a nyomásnak ne ellentartson, hanem kitérjen előle. Minél finomabb a nyomás, annál könnyebben megy, legföljebb eleinte sokat kell várni. A durva nyomás biztosan ellentétes hatást vált ki. Végül az utolsó a ritmikus nyomás, lehetőleg kontaktus nélkül. (Kötél pörgetés, föld ütögetése bottal stb.) Ezekből a sémákból lehet kirakni a lekülönfélébb figurákat, előre hajtást, hátraléptetést, lábak keresztezését, eleje-hátulja körüli fordulást, kör- és oldaljárást.
A nyomásra engedés egyik változata az, amikor a ló mellett állva a vezetőszárra adott egészen finom nyomással bekérjük a ló fejét. A műveletet az alábbi felvételen mutatjuk be:

Figyelem! Az itt olvasható gondolatok nem hivatalosan elfogadott szakmai álláspontot képviselnek. Az olvasó saját felelőségére és felkészültségéhez viszonyítva dönthet arról, hogy mit fogad el belőlük. A szerző semmilyen esetleges balesetért nem vállal felelőséget!

Várjuk az olvasók véleményét a >>Vendégkönyvben!<<

Ha már földről elég jól megy a dolog, ugyanez lóhátról is gyakorolandó. Ezután zárt helyen, pályán vagy körkarámban elkezdünk kis köröket, nyolcasokat csinálni, amihez elég a csomózott kötőfék, és egy szár. Végül a földről már jól működő fejbeadásra építjük rá az egyszáras megállítást. Hát nem öngyilkos őrültség egy szárral lovagolni egy lovat?    Éppenséggel ezek a gyakorlatok - amelyeket biztonságos körülmények közt végzünk, zárt, otthoni pályán, ahol a ló biztosan nem fog elrohanni sehová - ezek adják meg majd  a tereplovaglás biztonságát. Előfordult páldául, hogy terepen, ügetés közben kicsúszott a kezemből a szár. Ez ugyan hiba, de megtörtént, s bárkivel megtörténhet. A bajt tetézte, hogy az én kajla lovam rögtön bele is lépett. Kétoldalon már nem lehetett fölvenni a szárat, de az egyik oldalon előrenyúlva az egyszáras technikával szépen megálltunk, le tudtam szállni, és megoldani a helyzetet. De ugyanígy el is szakadhat a szár, eltörhet a csatja, s ha csak két szárral tud dolgozni valaki, hát nincs sok esélye.

Az egyszáras kötőfékes gyakorlatokat a kétszáras követi, majd a kötőféket lecseréljük  a megbízhatóbb és precízebb munkára alkalmas "side-pull"  nevezetű zabla nélküli kantárra.

Mindezt csak azért írtam le, hogy bemutassam: a biztonságot nem a zablában keressük, hanem a fokról-fokra fölépített rendszerben, aminek csak egy részét mutattam be, s a tudásom nem is elég ahhoz, hogy minden elemét szakszerűen leírhassam. De ha még képes is lennék erre, akkor is azt modnanám: senki semmilyen leírás alapján ki ne próbálja a zabla nélküli lovaglást, hanem forduljon jól felkészült oktatóhoz. Csakhogy ebben sincs különbség zabla meg nem zabla közt: oktalanul, önfejűen lovagolni, ész nélkül kísérletezgetni  zablával sem tanácsos.

Hajlítás földről

 
 
A kivitelezés nem tökéletes, látni lehet, hogy a ló nyaka kissé merev, nem mindig hajlik szép ívben, csak oldalra viszi a fejét.
Az oldalcsere után viszont az is látszik, hogy az a kis nyomás, amit  a kötél súlya jelent, elég ahhoz hogy szépen beadja a fejét.