Magyar Lovaskultúra


Ezen a filmen egy lovas ügyességi játékot mutatunk be. A játék lényege, hogy a lóval úgy kell körbe fordulni, hogy a szárat egy kézben tartjuk, s a másik kezünkkel fogott rúd nem eshet le a tuskóról (tuskó helyett lehet hordót is használni.)  Az első látásra könnyűnek tűnő feladat testsúllyal, combbal irányítható, együttműködő lovat, finom kezű lovast igényel.

A könnyebb eset, ha a ló befelé tér el a körtől, ekkor meredekebben tarthatjuk, végső esetben  rövidebbre foghatjuk a rudat. Bár játszható úgy is, hogy ezért hibapont jár. A rosszabb eset, ha a ló kifelé tér el, ekkor a rúd biztos leesik. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha még idejében megállítjuk a lovat, s befelé térítve indítjuk el újra.

Aki szeret versenyezni, játszhatja időre.

 

Akinek lépésben már nagyon jól megy, megpróbálhatja ügetésben is!

Rudas játék

2013-05-20

 

A filmen jól látható, hogy a játék lényege a pontos irányítás, amelyhez azért rendesen a szárakra is szükség van. A fordulatokat igyekszünk sorrendben "testsúly, külső láb, külső szár belső szár" jelekkel végrehajtani. Ebben a pontosság miatt a tesúly és láb jelzések általában nem elegendőek, viszont egykezes szárhasználatra kell szorítkoznunk. A lónak itt is "szárak között" kell maradnia, és jól látható a felvételen, hogy amikor a szárhasználat zavarossá válik, akkor a feladat általában nem is sikerül.

Az egykezes szárhasználatnak többféle módja van. A film végén látható marokban összefogott szár nem teszi lehetővé a belső szár meghúzását, csupán az indirket szárhasználatot, tehát a külső szár kerül a ló nyakára, a belső szár csupán teret enged a lónak. Ugyanakkor ez a szártartás is lehetővé teszi az elsiető ló vissztartását, akár megállítását, ami módot ad az ív korrigálására is.

KezdőlapFilmek > Rudas játék

 

2014-06-30

 

 

 

 

 

A játék aztán tovább fejleszthető, variálható, pl a rúd körüli fordulattal, aztán egy nagy  kört rajzolhatunk a homokba, majd annak befejeztével a rúd alsó végét egy ponton tartva kis körön körbefordulhatunk, a végén a ló fara mögött  vagy feje előtt átthetjük a másik oldalra anélkül, hogy kezet váltanánk, és elismételhetjük az iménti mutatványokat. A spanyolok garrocha néven ismerik ezt, a garrocha eredetileg marhaterelésre használatos eszköz volt, mára némely spanyol lovas bámulatos szintre fejlesztette a játékot.

Az a jó benne, hogy egyszerre fejleszti a ló és a lovas ügyességét, összhangot követel, miközben a rúd a lónak is segít a feladat megértésében. Az itt látható fölvétel egy kezdő próbálkozás, jól látszik, hogy sok finomítani való van rajta. Remélem majd a fejlődésről is be tudunk számolni.

Rudas játék 2